Talán már tudjátok, hogy a nyáron megkérték a kezem és bár csak 2021-ben tartjuk az esküvőt, én szeretek mindenfajta szervezést, készülődést időben elkezdeni, éppen ezért már ősszel megkérdeztem a fodrászomat, mik a kilátásaim, ha szép menyasszonyi frizurát szeretnék, ő pedig azt tanácsolta, innentől kezdve már ne vágjunk a tetejéből és a frufrumból, és próbáljam meg kezelni a hajhullásomat, valamint a töredezett végeket. Szóval, a lehető legjobbkor érkezett a Kristen Hair csapatától a megkeresés, hogy próbáljam ki a hajnövesztő vitaminjukat.
Néhány héttel ezelőtt az Inecto különleges sajtóeseményére voltam hivatalos, amire sajnos (természetesen) nem tudtam elmenni, de a cég volt olyan kedves és elküldte nekem az est főszereplőit, vagyis az új, bambuszkivonatot tartalmazó hajápoló termékeit. A rendezvény nem csak emiatt volt érdekes, hanem mert a márka összefogott a Rex Kutyaotthon Alapítvánnyal és kitértek arra, hogy tudnak a vásárlók, vagyis mi, három kiválasztott, gazdit kereső, menhelyes állaton segíteni.
Aki régebb óta olvas, tudja, hogy nem járok kozmetikushoz szemöldököz szedetni, szökőévente megyek műkörmöshöz és sminkeshez, és fodrászhoz sem látogatok el minden hónapban a hajfestést intézni. Félreértés ne essék, nem a szakemberrekel van problémám, csupán annyira alapvetőnek tartok néhány kozmetikai műveletet, hogy szerintem egy nőnek meg kell tudnia oldania ennyit otthon, ráadásul nagyon sokat is lehet vele spórolni.
Újból fellángolt a szerelem köztem és a szilárd samponok közt, ezúttal a Lush szürke kis korongja csábított vissza a természetes oldalra.
A mai bejegyzésben ismét egy szilárd sampont mutatok meg nektek, ezúttal a Wellness Szappan kínálatából, ami a zsíros haj ápolására készült.
Bizonyára nem csak én, hanem még sok festett hajú nő szenved az elkerülhetetlen, bosszantóan látványos jelenségtől, amit a lenövés produkál a hajtöveknél. Ha téged is idegesít a dolog, viszont még nem szeretnél újra hajat festeni, vagy egyszerűen nincs időd a műveletre, kapd elő a L'oreal legújabb termékét, ami azonnali segítséget nyújt a helyzet orvoslására. A mai bejegyzésben megnézheted, nekem hogyan vált be a hajtőszínező spray.
Új rovat indul a blogon, melyben megosztom veletek, hogyan változtattam a hajápolási szokásaimon, hogyan kezeltem az erőteljes hajhullásomat, illetve milyen kozmetikumokat, eszközöket és kiegészítőket alkalmazok az új rutinomban. Az első részben egy vitamint mutatok be nektek, amely belülről gyógyítja a sérült hajkoronát.
Néhány hete Nórinál, a Fifty Shades of Women blog írójánál figyeltem fel egy nagyon különleges kezdeményezésre, melynek célja röviden, hogy év végéig 10 olyan kozmetikumot el kell használnunk, mely régóta áll a szekrényünkben, netán hamarosan lejár a szavatossági ideje. Amíg nem ürítettünk ki minden egyes kis flakont, nem vásárolhatunk újat az adott termékből. Nálam ez a kihívás egyértelműen a testápolási szereket illetően érheti el a legnagyobb eredményt, vágjunk is bele, szortírozzunk és kenjünk!
Nem esett még szó a blogon a hajápolásról, ennek oka pedig nem más, mint hogy borzalmas hajam van, minden értelemben, ezért nem is szívesen foglalkozom vele. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kap törődést, de csak néhány alapterméket használok, ami valóban bevált a problémás loboncom esetében. Az egyik ilyen hajápoló, a nálam már extra kiegészítőnek számító L'oreal Mythic Oil.
Az első olyan posztomat olvashatjátok most, ami konkrét olvasói kérésre íródott /büszke - és hálásfej :) /. A kérdés pedig az volt, kinek milyen sminket ajánlok, milyen árnyalatok passzolnának a bőréhez, a szem-és hajszínéhez.