Még tavaly Karácsony előtt történt, hogy Tajti Ildi, vagy ahogy sokan ismeritek, Tindigo új termékekkel bővítette a meglévő, saját márkás kínálatát és nekem is küldött egy újdonságot kipróbálásra. Ennyi idő alatt, vagyis három hónap után már bőven volt lehetőségem kitapasztalni, mit tud a retinol szérum, és nem is tartom tovább magamban, ebben a bejegyzésben beszámolok róla nektek is.
Június első napját írjuk, ez pedig nem jelenthet mást, mint hogy megjelennek a blogon a májusban legtöbbet, legszívesebben használt kozmetikumaim!
Ahogy ígértem, decembertől elindulnak a "visszatekintő posztok" a blogon. A mai bejegyzésben azokat a bőr- és arcápoló termékeket fogom utoljára összesíteni, melyeket a legszívesebben, a leggyakrabban alkalmaztam az év során, netán többször is újravásároltam őket. Ha kíváncsiak vagytok, melyek ezek a kozmetikumok, olvassatok tovább!
Régebbi olvasóimmal szembejött már a retinol a blogon, a C-vitaminról pedig most is rendszeresen említést teszek. Két hatásos hámlásztóról, antioxidánsról van szó, melyek nagy segítséget nyújtanak a problémás bőr kezelésében. Ma két olyan szérumot mutatok meg nektek, melyekbe egyszerűen nem tudok belekötni.
Az utolsó nyári hónapban is akadt néhány termék, amit a szokásosnál gyakrabban vettem elő a fiókból. Ha kíváncsiak vagytok, melyek voltak ezek, olvassatok tovább!
Nem titkoltan nagy rajongója vagyok a különböző szérumoknak, esszenciáknak, ampulláknak. Sokkal szívesebben használom őket, mint a hagyományos krémeket, mert amellett, hogy tele vannak izgalmas és nagyon hasznos összetevőkkel, sokkal könnyebben és hatásosabban működnek a kombinált bőrömön, mint egy normál arckrém. Jó ideje vágyom már egy extrább szérumra, ami nem csak egy problémára kínál megoldást, és nem csak egy meghatározó összetevő rejlik benne, így még Karácsony alkalmából megleptem magam a híres Missha Night Repair Ampoule 2015-ben piacra került, új verziójával.
Nem terveztem megírni ezt a posztot, mert szinte minden szépségápolással foglalkozó blogon megtaláljuk ezt a bejegyzést, amit egyébként mindig szívesen olvasok, nem egyszer ötleteket is merítek belőle. Már a blog indulásakor is úgy gondoltam, sok újdonsággal nem tudnék szolgálni ezen a téren, mindenki biztosan kívülről tudja már, hogyan érdemes felépíteni legalább egy alap rutint, nemrég azonban ledöbbentem azon, milyen sokan nincsenek még mindig tisztában azzal, hogy egy alapvető bőrápolásra mindenkinek szüksége van, és hogyan követik egymást a lépések, hogyan alkalmazzunk egyes termékeket. Ezért most mégiscsak megmutatom Nektek az én arcápolási rutinomat -az évszaknak megfelelően-, remélem, senki nem alszik el olvasás közben, sőt, hasznosítani tudja majd a leírtakat.
A nyár végére/ ősz elejére sikerült néhány terméket elfogyasztanom, bár nekem ez mindig elég nehezen megy, főleg, hogy egyszerre több mindent is megkezdek, amit aztán egy darabig használok, utána egy picit pihentetek, így elég sokáig kitartanak nálam a kozmetikumok.