Sarah Pinborough - Ne higgy a szemének!

Nem emlékszem, mikor volt rám utoljára ekkora hatással egy pszichothriller, pedig az elmúlt három évben csak ilyen könyveket olvastam, ráadásul hatalmas mennyiségben. Ahogy befejeztem a regényt, leültem legépelni a gondolataimat - nem akartam megemészteni az olvasottakat, hanem rögtön ki akartam írni magamból, mért ajánlom mindenkinek, ezzel pedig megszületett az új témakör  a blogon, vagyis a Könyvespolc.

Az az igazság, hogy Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének! című regénye már 2017 óta elérhető a boltok polcain, és én a megjelenése óta minden hónapban rápillantottam a könyvesboltokban, sokszor kézbe is vettem, de a semmitmondó fülszöveg és az érdektelen borító miatt mindig visszatettem és mást választottam helyette (komolyan, életemben nem találkoztam még ennyire rosszul, unalmasan megírt ajánlóval).

Aztán januárban megláttam, hogy elérhető már zsebkönyv formában a 21. század kiadónál akciós áron, így végül betettem a kosaramba. 

"Ebben a könyvben semmi sem az, aminek látszik.
Louise, a fiatal titkárnő talán élete férfijával találkozik egy bárban, de a csók korainak bizonyul, különösen, miután hétfőn a munkahelyén megpillantja új főnökét, Davidet – aki persze nem más, mint a férfi a bárból. És naná, hogy felesége van.
Ami ezután történik, az minden, csak nem megjósolható. Hiába kombinál az olvasó, előbb-utóbb leesik neki, hogy ebben a szokványosnak látszó szerelmi háromszögben igazából semmi sem szokványos. És felesleges lenne arra intenünk, hogy inkább ne kedveljen meg egyetlen szereplőt sem – úgyis képtelen lesz ellenállni. Mígnem egy ponton, amikor a legjobban aggódik majd az illető sorsa miatt, ráébred: nem is őt kellett volna féltenie!
Sarah Pinborough regénye nem egy szerelmes történet, egy krimi és egy thriller szimpla keveréke.
Sokkal félelmetesebb annál. Mert Pinborough regénye elkísér. És nem hagy nyugodni. 

Ne higgy ennek a könyvnek!
Ne higgy a szereplőknek!
Ne higgy saját magadnak se!
És történjen bármi, senkinek se áruld el a végét!"

Először az írónő másik regényével, a Ha addig élek is cíművel kezdtem, amivel úgy voltam, hogy "egynek elmegy", jó-jó, de többet vártam. Aztán nekiálltam a bejegyzés főszereplőjének. És először ezért sem voltam oda annyira. Sablonos alaphelyzet, sablonos karakterekkel, egyedülálló anya, boldogtalan, de fennálló házasság, bonyolódó szerelmi háromszög...láttuk már.

Aztán egyre inkább beszippantott a történet és érdekelni kezdett a szereplők igazi arca, múltbéli tettei, rejtett titkai. Azt hiszem, egy ponton már tudtam, ki a gonosz és milyen bűnnel sikerült azzá válnia, de aztán a történet háromnegyedénél a könyv valami olyat tesz, amire csak nagyon-nagyon kevés mű képes: szintet lép és akkora csavarral lök le a székről, ráadásul kétszer is, amire soha, de soha nem gondoltál volna!

A stílusa jó, könnyen olvastatja magát, a szereplők részletesen ki vannak dolgozva, először mindenkivel szimpatizálunk, aztán teljesen összezavar bennünket a szerző. Nagyon, nagyon kíváncsian várom, milyen filmet fognak tudni forgatni belőle!

Nagyon nehéz spoiler nélkül írni a történetről, nem is szeretném elvenni senkitől az élményt, érdemes végigkövetni, hogy egy nagyon érdekes lélektani thrillerből hogy fordul át krimibe, majd hogy szövődik bele misztikum. Lehetséges, hogy lesznek olyanok, akiknek talán sok is lesz mindez, nálam még pont az egészséges határon belül mozgott a sztori, nem vált hiteltelenné és egyébként is nagy rajongója vagyok a paranormális tevékenységeknek.

Adjatok neki egy esélyt, nem fogtok csalódni!

Kinga szerint: 5/5