2019. november 6., szerda

Hajnövesztő projekt - Kristen Hair kapszulák


Talán már tudjátok, hogy a nyáron megkérték a kezem és bár csak 2021-ben tartjuk az esküvőt, én szeretek mindenfajta szervezést, készülődést időben elkezdeni, éppen ezért már ősszel megkérdeztem a fodrászomat, mik a kilátásaim, ha szép menyasszonyi frizurát szeretnék, ő pedig azt tanácsolta, innentől kezdve már ne vágjunk a tetejéből és a frufrumból, és próbáljam meg kezelni a hajhullásomat, valamint a töredezett végeket. Szóval, a lehető legjobbkor érkezett a Kristen Hair csapatától a megkeresés, hogy próbáljam ki a hajnövesztő vitaminjukat.

Festett, fekete hajam van, amit szinte minden nap vasalnom kell, hogy ne kócolódjon össze két perc után, de annyira makacs tincsekkel rendelkezem, hogy sosem lesz tükörsima a végeredmény - ahogy majd a fotókon is látni fogjátok. Összességében elég sokat küszködöm vele, mert bár mondhatni, dús és hosszú, a fent már említett problémák mellett elég nehezen kezelhető, hamar zsírosodik és a lenövés is meglátszik két hét után a töveken - érdekes, hogy a hossza már nem nő ilyen ütemben. 
A másik problémás terület a körmöm, amióta nincs műkörmöm, egy hónapon keresztül, naponta tőben letört minden egyes ujjamon, borzasztóan kellemetlen, minősíthetetlen volt a helyzet.



Szerencsére a Kristen Hair vitaminok mindkét területen segítséget nyújtanak: 1 havi adag bebizonyította, hogy a sérült körmök megerősödhetnek, a hajhullás elmúlhat és a töredezettség megszűnhet. Napi két kapszula szedése mellett (reggel és este) nem törtek le többé a körmeim, alig hullik ki egy-egy hajszálam és kevésbé szárazak, szálkásak a tincseim, kicsit selymesebb, légiesebb, kevésbé "tömött" lett az összhatás. Ráaadásul, a bőrömön is észrevettem, hogy hidratáltabb lett, lényegesen kevesebb arckrémet kell használom, pedig hidegebbre fordult az időjárás is.

Hogy milyen összetevőknek köszönhető ez az eredmény?

forrás: kristenhair.hu


Mint látjátok, a rózsaszín kapszulák természetes hatóanyagokat tartalmaznak, kis méretüknek köszönhetően könnyű bevenni őket és ami számomra még nagyon fontos, hogy cukormentesek. Egy minimális, gyógynövényes illat és utóíz ugyan érződik, de néhány nap után abszolút hozzá lehet szokni. Hormonmentes, így nem erősíti fel más testrészeken a szőrnövekedést.  

Az egy hónapos kúra letelte után én a bőröm és a körmeim állapotán látom leginkább a változást, itt figyelhető meg a legnagyobb eredmény, de azért a hajhullás és töredezés mérséklése sem elhanyagolható. Ami a legkevésbé szembetűnő, az a hajnövesztés terén végzett feladat, nem gyorsított a megszokott tempón, de kétségtelen, hogy regenerálás szempontjából jelentős sikereket ért el és ez egy nagyon fontos lépés a szép frizura érdekében.




Ha ti is szeretnétek tenni valamit  a hajatok, körmeitek és bőrötök egészségének érdekében,  teszteljétek le a Kristen Hair kapszulákat, 90 napos pénzvisszafizetési garanciával!



A vitaminokat a Kristen Hair biztosította, amit ezúton is köszönök!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése