Samuel Bjork: Őzike

Ismét alámerültem a skandináv krimik tengerébe és rájöttem, mennyivel többet kellene olvasnom ebben a műfajban.

Samuel Bjork harmadik, Holger Munch nyomozóra és csapatára épülő regénye, az Őzike tökéletes példa arra, milyen az, amikor egy bizonyos dolgot vársz a könyvtől, de teljesen mást kapsz, ám végsősoron ez mégsem baj, sőt, elégedetten csukod be a regényt.

 Karácsony estéjén egy idős férfi vezet a hegyek között. Egyszer csak feltűnik valami az úton a sötétben, a férfinak épphogy sikerül lefékeznie. A kocsi előtt a hófúvásban egy kisfiú áll elkékült szájjal. Őzagancsot visel a fején.
Tizennégy évvel később fiatal lány holttestére bukkannak az egyik hegyi tóban. A lány balettruhát visel. A parton egy fényképezőgépet találnak felállítva. A helyszínen előkerül az Oroszlánszívű testvérek című meseregény egyik kitépett lapja.

Mia Krügert továbbra is kínozza ikertestvére halála. Holger Munch fizetés nélküli szabadságot vesz ki, hogy gondját viselje balesetet szenvedett lányának. Egy nyomozónak azonban nem lehet magánélete. Egy különös ügy egyiküket sem hagyja nyugodni. Arról azonban sejtelmük sincs, hogy hamarosan mivel találják magukat szemben.

Norvégiában sorozatgyilkos tizedeli a lakosságot, különös nyomokat hagyva maga után, amelyek sehogy sem állnak össze kerek egésszé. A rendőrség nem találja az esetekben a logikát, nem képesek összekapcsolni őket egymással, így azt sem tudják, vajon mi lesz a gyilkos következő lépése, ki lesz a következő áldozata, mígnem renegetg tévút és zsákutca után kapnak egy 50 névből álló listát, akik az elkövető bosszúhadjáratának részét képezik és világossá válik, hogy ez már nemzetbiztonsági ügy és minél előbb cselekedni kell. A gyilkos azonban mindig tartogat meglepetéseket...

Először nagyon zavart, hogy az író folyamatosan megszámlálhatatlan utalást tett az első két regényére, sőt, egy ponton össze is kapcsolta a három könyvet egymással, én pedig semmit sem tudtam az előzményekről, de végül inkább meghozta a kedvemet a másik két történet beszerzéséhez és elolvasásához is (remek, még egy sorozat, amit gyűjthetek...).

Bjork nagyon filmszerűen, már-már forgatókönyvszerűen ír, egy pillanatra sincs megállás, pörögnek az események, a párbeszédek rövidek, velősek, a sok különleges skandináv nevet nem könnyű megjegyezni és az apró részletek is fontosak, ezért a regény remek agytorna, ha az élményért akarunk olvasni, nem pedig azért, hogy kikapcsolódjunk.

Mint korábban már írtam, abszolút váratlan lezárást tartogat, az elején nem is igazán értettem, mért pont az Őzike nevet kapta a regény, de végül ügyesen összefonódnak a szálak és minden világossá válik, ami addig homályban maradt.

A krimi kategórián belül ismét sikerült egy kivételes darabot választanom, ami nem hasonlít a klasszikus bűnügyi történetekhez, a zsáner kedvelt vonásai mégis felfedezhetőek benne, ezért azoknak tudom ajánlani, akik az ismerős ismeretlent keresik és szeretik, ha egy könyv eltér a szokványostól.

A bejegyzést az Athenaum kiadó támogatta, a könyvet megtaláljátok a Líra üzletekben, vagy a webáruházban: Őzike