Magister Products Tihanyi Levendula Kollekció

2:47


Idén nyáron a Magister Products a tihanyi manufaktúrával közösen létrehozott egy limitált, levendulára épülő termékcsaládot, melynek három tagját szeretném ma bemutatni nektek.

A Magister célkitűzéseit és tiszta termékeit már senkinek sem kell bemutatnom, a tihanyi levendulaszüret pedig már nem csupán a környékbeliek, hanem a fővárosi lakosok és gyakorlatilag az egész ország körében is népszerű programnak számít nyár elején, így nem is volt kérdés, hogy a natúrkozmetikumokat gyártó cég és a szeretett növény találkozásából csakis valami jó dolog sülhet ki. Tihany szomszédságában élve pedig még inkább kíváncsi lettem az eredményre.

Le kell szögeznem, hogy sosem voltam nagy levendula-rajongó. Eddig. Mert a Magister megismertetett a levendula azon oldalával, amit oly sokan szeretnek. Hozzám három termék érkezett kipróbálásra, kettő test- és egy arcápoló. 

Folyékony szappanokról kevés beauty blog ír, pedig ha jobban belegondolunk, egy alapvető, napi szinten használatos kozmetikumról beszélünk, ami a kezünk ápolásában vesz részt. Ez egy jól adagolható krémszappan, amelyben a levendula és a citrom illata keveredik, így nem túl tömény, nagyon is frissítő. A kókuszolaj és a napraforgóolaj felel az ápoló hatásért, mégsem nehezíti el a bőrt, nem képez rajta réteget, akár zuhanyzáshoz is ajánlhatnám, annyira kíméletes.


A habkrém már szerepelt a júliusi kedvenceim közt, ahol elmondtam, hogy valószínűleg ez a világ leggyorsabban beszívódó testápolója. Bár a sárgás krém elsőre testesnek, nehéznek tűnik, mégis hihetetlen sebességgel, másodpercek alatt issza be a bőröm, pedig abszolút nem mondhatom, hogy  száraz típus lennék. Szőrtelenítés, strandolás, vagy napozás után életmentő, azonnal megnyugtatja az irritált felületet! A levendula mellett került bele olívaolaj, kókuszolaj és makadámia olaj is, valamint rendhagyó módon cink szulfát is, valószínűleg ez felel azért, hogy borotválás után sem pattog ki a bőr, nem gyulladnak be a szőrtüszők még ebben az elképesztő hőségben sem, ami idén nyáron elkísér bennünket.



A micellás víz szintén egy remekül sikerült tagja a kollekciónak, bár korántsem szokványos, már ha a sminklemosók ezen szekcióját nézzük. A 250 ml-es flakon fémkupakkal érkezik, de kapunk hozzá egy műanyag, pattintós kupakot is, amivel nagyon könnyen megy az adagolás. A folyadék kissé sárgás, leginkább a limonádéra emlékeztet, használa előtt fel is kell rázni. A levendulavirág-víz nyugtat, a citromfű-víz pedig hegesít és segít a ráncok megelőzésében, így ez a micellás víz nem csupán hatékony arctisztító, de ápolja is a bőrt. Az illatot meg kell szokni, hiszen ezek a termékek általában szagtalanok, de hamar szerethetővé válik. Nekem nagyon bevált, új kedvencet avattam a micellás sminklemosók között!


Egy kicsit féltem, hogy túl tömény lesz majd a jellegzetes illat, de használat után pozitív csalódásban volt részem. Mindhárom termék várakozáson felül teljesít, kiemelt dícséretet érdemel a habkrém, de igazából egymás mellett állnak  a dobogón a micellás vízzel. Levendulaimádóknak és Tihany szerelmeseinek kötelező a kollekció legalább egy tagjának beszerzése!  

A termékeket még augusztus végéig megtaláljátok a Magister szombathelyi és miskolci üzleteiben, illetve a webshopban: https://www.magisterproducts.hu/kollekciok-127/tihanyi-levendula-uj-163

Valamint ha a félszigeten jártok, ugorjatok be a Café Lavender üzletbe és válogassatok személyesen a levendulás kozmetikumok közül: Café Lavender üzlet, Tihany, Batthyány utca 1. 

Ez is érdekelhet

0 megjegyzés

Iratkozz fel!