10 random beauty facts about me

5:55

 A mai bejegyzésben 10 szépségápolási tényt osztok meg magamról.

Fact 1
Gyűlölök hajat mosni. Pontosabban a hajszárítás folyamatát utálom, ugyanis min. 20 percig tart. A nagymamám erős, vastag szálú haját örököltem, emiatt rengeteg időt vesz el az életemből ez a tevékenység. Ó, és naná, hogy nem sikerül soha normálisan beszárítanom a makacs, önálló akarattal bíró hajamat. Inkább kétszer is használok egy héten szárazsampont, csak ne kelljen megmosnom...


Fact 2
Reggelente 10 percem csak azzal megy el, hogy ellenőrzöm a mitesszer-helyzetet. Ami nagyon feltűnő, azt kíméletlenül kiírtom, majd csak utána vánszorgok ki a  fürdőszobába, illetve öltözöm fel. Hiába tudom, hogy nem szabad nyomkodni, főleg nem simán a száraz bőrt, nem bírok leszokni róla.



Fact 3
Nagyjából 20 percet vesz igénybe reggelente, hogy az összes szérumot, esszenciát, krémet felkenem, illetve hagyom valamilyen szinten beszívódni. A sminkelésre, hajvasalásra összesen 10 percem marad, emiatt szinte mindig ugyanazt a halálosan egyszerű sminket készítem el, és nagyjából minden nap ugyanúgy nézek ki.


Fact 4
A körömvágás a másik olyan szépészeti "beavatkozás", amit nagyon nem szeretek, a 0 kézügyességemmel kálvária bal kézzel levágni őket, ezért sokszor hagyom őket túlzottan megnőni, viszont a kiskori körömrágás miatt eléggé elhajlanak/eldeformálódnak, vagyis nem a szép, ápolt kezemről vagyok híres...Egyértelműen a körömlakkozással is hadilábon állok.



Fact 5
Ha valamit nagyon megkedvelek, vagy jól beválik, hajlamos vagyok nagy készleteket felhalmozni belőle és sajnálom elhasználni a kincseket. Jelenleg kb. 20 fátyolmaszk pihen a fiókban, vagyis heti 1 maszkkal számolva, 4-5 hónapra el vagyok látva belőlük, ennek ellenére folyamatosan nézegetek újakat, és valószínűleg nem fogom megállni, hogy ne rendeljek párat decemberben is.



Fact 6
Voltam már szőke, barna, vörös, szőkés-barna, melírozott, szőkés-vöröses, de egyik sem passzolt igazán hozzám, mígnem egyszer poénból megjegyeztem, hogy már csak fekete nem volt a hajam, a következő lépés az lesz. Még a hosszú, egyenes, fekete tucathaj előtt, kb. 5 éve váltottam erre a színre, azóta is töretlen a szerelem, el sem tudnám már képzelni, hogy valaha másmilyenre festessem. Egy kicsit zavar, hogy beleolvadok így az említett kategóriába, és emiatt sokszor 18 év alatti tinilánynak néznek, de ilyenkor mindig emlékeztetem magam, hogy én már a mánia előtt is fekete voltam, és ha lecseng az őrület, akkor is az maradok.



Fact 7
A Nap Bloggere kérdezz-felelek videóban (itt) ugyan már említettem, de soha sehova nem megyek legalább egy minimális smink nélkül. SOHA. SEHOVA. Ez a problémás bőröm okozta frusztrációra vezethető vissza, hiába javult mérföldekkel a helyzet és javul folyamatosan, ezt már nem fogom elnőni.


Fact 8
Egészen 2 évvel ezelőttig sosem használtam rúzst, főleg nem vöröset. Olykor-olykor vettem halvány rózsaszín szájfényeket, de mind megromlott a fiókban. Aztán egyszer csak valami bekattant, megvettem az első mélybordó ajaktintámat, azóta pedig szinte minden nap viselek valamilyen pirosas árnyalatot az ajkaimon, már nem is vagyok nélküle önmagam.


Fact 9
Közel 5 éve nem eszem csokit, illetve nem fogyasztok semmilyen kakaós terméket. Egyébként sem voltam édesszájú sosem, mindig is jobban szerettem a sós rágcsálnivalókat , de a csokis-kakaós édességektől, sütiktől mindig tele lettem pattanásokkal, így egyszerűen száműztem ezeket az életemből. Hosszú hónapokon keresztül egyáltalán nem hiányzik, nem nézek sóvárogva másokat, ahogy csokit esznek, könnyen tudom hanyagolni, ha nagy ritkán mégis megkívánok valami édeset, max. 1-2 kocka fehér csokit eszem, de semmiképp sem  többet. Így egy tábla csoki hetekig eláll nálam, az ajándékba kapott desszerteket pedig általában továbbadom.


Fact 10
Egyáltalán nem érdekel a kontúrozás, egyetlenegy pirosítóm van, azt is csupán kb. 1 éve vettem, nincs semmilyen bronzosítóm, vagy highlighterem. Ez valószínűleg azért van, mert a nagyon problémás korszakomban hozzászoktam, hogy  minél kevesebb fedőréteget viszek fel az arcbőrömre és csak nehezen tudnék erről átállni.



Remélem, érdekes volt számotokra ez a tíz dolog rólam, én örülök, hogy megoszthattam veletek néhány háttérinformációt :)

Ez is érdekelhet

2 megjegyzés

  1. Érdekes volt ezeket olvasni :D A hajszárításért én sem rajongok túlzottan az általad említett okokból, nálam is ezer év a hosszú hajam megszárítása, viszont én inkább mosok gyakrabban hajat száraz sampon helyett, mert az számomra nem túl bizalomgerjesztő egyenlőre. A nyomkodós téma szintén ismerős és a körmös helyzet is, bár én nem a körmömet szoktam bántani, hanem mellette a bőrt, ezért állandóan "gyönyörűek" - én erről vagyok képtelen leszokni sajnos :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem árt, ha látják, hogy a blogger is csak ember, és ugyanúgy küzd a hétköznapi kis problémáival, mint bárki más :) Eleinte én is feleslegesnek tartottam a száraz sampont, az első, amit próbáltam, semmit sem ért, aztán rájöttem, hogy mégis csak hasznos dolog, de azért csak a nagyon zűrös heteimen veszem elő kétszer, amúgy max. heti egy, ha nagyon jó passzban vagyok, akkor marad a fiókban, inkább rászánom magam a mosásra. Az pedig megnyugtató, hogy nem csak nekem vannak ilyen szokásaim :)

      Törlés

Iratkozz fel!