Herbarting vitalizáló krémpakolás

1:36


A mai bejegyzésben egy különleges, krémes maszkot mutatok nektek, ami szerintem kombinált bőrre épp ideális.

A Herbarting termékeiről már volt szó korábban is a blogon, illetve a Good Stuff magazin egyik cikkében mutattam nektek egy komplett arcápoló csomagot (ITT), ennek a része volt a szóban forgó pakolás is.

A Vitalizáló krémpakolás egy matt műanyag kis tégelyben kapott helyet, kb. 10 alkalomra elegendő mennyiségben. Szinte folyékony, selymes, nagyon könnyed krémállaga van, a téglavörös színe pedig még különlegesebbé teszi, nem nagyon találkoztam hozzá hasonlóval, pedig rengeteg maszkot próbáltam már.


Elég sok érdekes összetevő került bele, első sorban a vörös agyagot említeném meg (ez kölcsönzi a színét is), amely jól tisztít és eltávolítja a szennyeződéseket, valamint sok-sok hidratáló és bőrpuhító felel azért, hogy ne szárítsa a bőrt, mint pl. mandula olaj, zabselyem, kókusz-tejpor, hialuronsav, vagy növényi kollagén, szóval tényleg becsülettel össze van rakva ez a kis maszk.

10-15 percig kell fenthagyni az arcon, ezidő alatt semmiféle húzódást nem lehet érezni, arra viszont vigyázni kell, hogy nem szárad meg, így össze tudunk maszatolni bármit, amivel több véletlenül érintkezünk. Viszon nagyon könnyű lemosni, és nagyon puha, feltöltött, megtisztult arcbőrt kapunk a művelet végeztével.


Nálam nagy kedvenc lett a téli időszakban ez a pakolás, mert hatásosan tisztít, anélkül, hogy szárítana sőt, extra hidratálást is biztosít.


Kinga

Ez is érdekelhet

0 megjegyzés

Iratkozz fel!