Miért hasznos nyáron a kakaóvaj? - Ziaja kakaóvajas testápoló termékek

1:11


Nemrég azon 5 szerencsés blogger közé tartoztam, akiknek a Ziaja küldött egy bőséges csomagot kipróbálásra. Az enyémben csupa-csupa finom kakaóvajas termék lapult, a mai bejegyzésben pedig elmondom, mit tapasztaltam a használatuk során és hogy miért ajánlom mindenkinek nyáron (is) ezt az összetevőt.

A dobozban 4 Ziaja kozmetikum lapult, amit a kakaóvajra épülő termékcsaládból válogattak össze nekem. A krémek mind más és más funkciót töltenek be, lényegében csak a fő összetevő és az isteni csokiillat közös bennük.
A kakaóvajról érdemes tudni, hogy természetes barnító hatással rendelkezik, valamint a káros napsugarak ellen egyfajta szűrőként funkcionál, így, bár alapvetően egy viszonylag testesebb hidratálóról beszélünk, érdemes bevetni a nyári testápolási rutinunk során is, mert nagyon jó szolgálatot tehet.
Egyrészt, a napozás és a strandolás után, ha a meleg és a víz "kiszívott" bennünket, mindig érdemes egy gazdagabb krémmel átfutni legalább a lábakon, karokon zuhanyzás után, hiszen a megfelelő folyadékfogyasztás mellett kívülről sem árt egy kis hidratálást juttatni a bőrünkbe.
Másrészt pedig, a már említett UV-szűrő hatás sem elhanyagolható, ez főleg azoknak érdekes, akik szeretnek természetes napozótermékeket használni, valamint, ami számomra kimondottan fontos, a kakaóvaj elősegíti a barnulás folyamatát is.

Így természetesen nagyon örültem a válogatásnak, amely a következőket tartalmazta.
Először is, beszéljünk egy 500 ml-es gél állagú tusfürdőről, aminek köszönhetően szó szerint csokiban fürödhetünk, egyszerűen isteni ez az illat - főleg, hogy én közel 8 éve nem eszem csokit a bőröm miatt, így mindig örülök, amikor valamilyen más módon kényeztethetem magam ezzel a finomsággal. A tusfürdő nagyon könnyű, jól habzik, így kevés kell belőle, vagyis ez a jókora flakon rengeteg ideig hű társunk lesz esténként. Intenzíven hidratál, de nem nehezíti el a bőrt még a legnagyobb melegben sem, így egy hosszú nap végén ugyanúgy tökéletes választás, mint egy kiadós balatonozás után.


Két különböző testápoló közül is választhatunk, amelyek biztosítják az extra hidratálást a napszítta bőr számára. Az én kedvencem a könnyebb, pumpás kiszerelésű, kissé folyékony verzió, ami szintén hatalmas, 400 ml-es mennyiségben képviselteti magát, így oda is készítettem az éjjeli szekrényemre, tetszés szerint tudok belőle nyomni minden macera nélkül a kezemre, vagy ahova épp szükségét érzem.


A párom ezzel szemben a tégelyes, gazdagabb testápoló vajat részesíti előnyben, az ő igénybe vett keze és lába csak úgy issza ezt a krémet, pedig tényleg egy nehezebb, zsírosabb kencéről beszélünk. Ezt a terméket egyébként is ajánlott vastagabb rétegben felvinni, hogy eredményesen regenerálhassa a száraz területeket, de mivel valóban intenzíven hidratál, a 200 ml is nagyon sokáig elegendő lesz.



Végül pedig ejtsünk szót a legnagyobb kedvencemről, a barnulást gyorsító spray-ről, ami számomra azért nagyon hasznos, mert az egész éves kémiai hámlasztás miatt nem járok szoláriumba, napozni viszont csak nagyon ritkán van időm, így minden plusz segítség nagyon jól jön, ha el szeretnék érni legalább egy minimális, egészséges nyári színt.


Jó hír, hogy a könnyű, 100 ml-es flakon bármelyik táskánkba befér, így bárhol elő tudjuk kapni és a jól működő szórófejnek hála gyorsan  be tudjuk fújni magunkat vele, még  a fényvédő felvitele előtt. Önmagában sem ragacsos, inkább egy testápolóhoz hasonlít az érzet, amit nyújt, hiszen ez a készítmény is hidratál. Nekem már sikerült egy árnyalatot barnulnom a segítségével, júliusra remélhetőleg legalább még egy szintet fogok tudni lépni ez ügyben.


Összességében nagyon pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam a Ziaja kakaóvajas termékek kipróbálása után, szeretettel ajánlom őket minden bőrtípus számára, télen-nyáron szeretni fogjátok őket!

A legkönnyebben a dm üzleteiben tudjátok beszerezni őket sok más, különböző  funkciójú, illatú és összetételű Ziaja termék mellett.

Kinga

Ez is érdekelhet

0 megjegyzés

Iratkozz fel!