5 nap / 5 maszk

10:39



A héten nagyon izgalmas kihívásban vettem részt az Avon jóvoltából, ma reggel pedig számomra véget ért  a játék, így most megosztom veletek frissensült tapasztalataimat, miután 5 napon át 5 különböző fátyolmaszkkal kényeztettem a bőröm.

Az igazat megvallva, ez az első olyan kihívás, amit nem csak lelkesen elkezdtem, de ugyanolyan jó kedvvel végig is csináltam. A "Holy Sheet Mask" kezdeményezés lényege az volt, hogy hétfőtől-péntekig, minden egyes nap kipróbáljunk egyet az Avon meglepően jó és kiterjedt fátyolmaszk kínálatából, amiről szerintem sokan nem is tudták, hogy van, pedig pl. a Planet Spa vonalnál is találunk ilyen termékeket, bár azok most nem szerepeltek a játékban.

A tesztelésen kívül úgy gondolom, az Avon még valamit el szeretett volna érni nálunk: még pedig azt, hogy legalább egy olyan hetünk legyen, amelynek során napi 15-20 percet valóban magunkra fordítunk, törődünk egy kicsit magunkkal és egy kis időre kikapcsolódunk. Őszintén szólva, nélkülük nem hiszem, hogy ez megtörtént volna velem ezen a sűrű, munkával teli héten, úgyhogy köszönöm szépen a mini relaxokat, Avon!

A kihívást Insta sztoriban dokumentáltam, ezeket a fotókat láthatjátok viszont a bejegyzésében.

HÉTFŐ:

Az első nap rögtön egy látatlanban is kedvenccel indult, hiszen a True Nutra Effects maszk hialuronsavval és kaktuszvirág kivonattal igazi hidratálóbomba, meg is adta a kezdő lökést (a reggeli kávé mellett) a hétre. A hét során látni fogjátok, mennyire össze-vissza dolgozom, a maszkok hol délelőtt, hol délután, hol este kerültek fel rám, ahogy éppen a szabadidőm alakult. Na jó, hétfőn pont szabadnapos voltam és elég klassz volt így indítani a napot,de légyszi, ne utáljatok...








KEDD:


A második napon egy True Nutra Effects grapefruitos, C-vitaminos fátyolmaszk került sorra, amely egy napra csodálatosan eltüntette a pórusaimat és gátott szabott a nagy melegben felbukkanó kis vizenyős pattanásoknak. Amíg rajtam volt, kiültem a gyümölcsfák alá beleolvasni egy rég várt thrillerbe és kellemesen elbúcsúztattam a napot.






SZERDA:


Az Avonnál jól tudják, hogy a szerdák elég nehezen telnek: elértük a hét közepét, de azért messze még a hétvége...Erre a napra egy K-Beauty Cica maszkot kaptunk, amely a kínai gyógynövényeknek köszönhetően megnyugtatta a fáradt bőrömet, eltüntette a hámló területeket és újra életet lehelt az arcomba, amire a fáradt szemeim alapján, nagyon is szükségem volt.





CSÜTÖRTÖK:


A csütörtök a kispéntek, úgyhogy egy kis lazítást igazán megengedhettünk magunknak. Bár a True Nutra Effects vörösbor kivonatot tartalmazó maszk mellé egy pohár finom vörös dukált volna, nekem viszont csak egy kis eperszörp jutott délelőtt, mielőtt munkába indultam. De legalább végeztem egy kis hámlasztást a bőrömön és az arcom azt a látszatot keltette, mintha energikus lennék.  :)





PÉNTEK:


A kihívás utolsó napján ismét egy koreai fátyolmaszk várt kipróbálásra, amely a legkülönlegesebb volt mind közül, ugyanis a K-Beauty Sugar Maple egy áttetsző, hidrogél formula. A juharcukor egy természetes AHA-sav, így ez a maszk tökéletes volt arra, hogy felkészítsük bőrünket a hétvégére, legyen szó balatoni fürdésről, grillpartyról, vagy fesztiválozásról, én konkrétan a délutáni munkában éreztem, mennyire sima és feltöltött lett az arcbőröm.




Nagyon nehéz volna egyetlen kedvencet kiemelni, de azt hiszem, talán a keddi, C-vitaminos maszk végezte a leglátványosabb hatást a bőrömön. Összességében viszont mindegyik darabbal nagyon elégedett vagyok, hiszen az érdekes összetevők plusz hidratálást, plusz törődést adtak a napi rutin mellett. A leginkább viszont azért szerettem ezt a kihívást, mert ha "kényszerből" is, de minden napomba be kellett iktatnom egy kis énidőt, ami enélkül biztosan nem történt volna meg, ezért én nagyon hálás vagyok az Avonnak, hogy részt vehettem ebben a játékban!


Ha ti is kedvet kaptatok kipróbálni néhány fátyolmaszkot, itt tudtok szemezgetni közülük:



Kinga

Ez is érdekelhet

2 megjegyzés

  1. Néha elcsábulok a maszkokra, de mindig rá kell jönnöm, hogy ezeket nem nekem találták ki sajnos :(

    VálaszTörlés

Iratkozz fel!