Környezetbarát takarítószerek a tiszta otthonért

23:26

 

Immár két hete, hogy birtokba vettük az új otthonunkat és a nagytakarítás után, amely lakhatóvá tette a házat, elérkeztem az általános, heti szintű takarításokhoz. Ehhez kaptam segítséget a Sodasan márkától, amely környezetbarát módon segít tisztává varázsolni a helyiségeket.

Nem mondhatnám, hogy teljes egészében környezetbarát háztartást vezetek, de igyekszem törekedni arra, hogy minél kevesebb szemetet termeljünk és azt szelektíven gyűjtsük, hogy az újrahasznosítható  flakonok és üvegek a megfelelő helyükön végezzék, hogy a megmaradt ételt ne kidobjam, hanem más formában megmentsem és felhasználjam, és hogy az erős vegyszerek helyett természetesebb verziók után nyúljak.

A német precizitás abszolút jellemző a Sodasan termékekre és az előállításukra is:  100 %-ban újrahasznosítható műanyagból készül a csomagolásuk, emellett nem tartalmaznak vegyszereket, mesterséges tartósítószereket, valamint napenergiát használ a gyár az áram előállításához.

Akik szeretnek DIY tisztítószerekkel kísérletezni, bizonyára tudják, hogy rengeteg növényi olaj, természetes alapanyag használható erre a célra, az ecet, vagy a citromlé például már nagyon régóta bevett és kedvelt szer háziasszonyok körében, de ezen kívül még számos más összetevő is alkalmas a feladatra, amelyekre talán nem is gondoltunk.

Első körben három különböző terméket próbáltam ki: egy univerzális tisztítószert, egy ecetes konyhai tisztítót és egy fürdőszoba takarításhoz használatos folyadékot.

A vegán Öko tisztítószer narancsolajjal nagy kedvencem lett, mivel gyakorlatilag az egész házban használható: megfelelő arányban vízzel higítva végigmehetsz vele a nappalin, a hálószobabútorokon, de mivel zsíroldó hatással is rendelkezik, akár  a konyhában is bevetheted, sőt a járólapra, vagy a csempére került fröccsenéseket, zsíros foltokat is szépen eltávolítja, kellemes, friss narancsillatot (és ragadásmentes felületet) hagyva maga után. Én leginkább a főbb helyiségekben használom, mivel egybenyílik a konyhánk, az ebédlőnk és a nappalink, így páraelszívó használata és szellőztetés mellett is érdemes eltávolítani vele a lecsapódott párát ezekben a helyiségekben.

 

 

 

Kimondottan a konyha részlegén az Öko ecetes tisztítószert alkalmazom, hiszen ez kiválóan alkalmas az erősebb szennyeződések eltávolítására, szépen eltünteti a vízkövet, a mosogatószer - és szappanmaradványokat a mosogatóról, de a csempét (nálunk hátfalat) és a pultot is zsírmentessé teszi. Mivel ez esetben is koncentrátumról beszélünk, szintén higítva kell használni, de nyugtázhatjuk is, hogy egy ilyen flakon nagyon sokáig elegendő. Nincs kifejezetten ecetes illata, viszont a konyhai szagokat hatékonyan megszünteti.

 

  

 

Az ecetes használható a  fürdőszobában is,  viszont van egy kifejezetten ehhez a helyiséghez és a berendezéseihez megalkotott termék is, még pedig az Öko fürdőszobai tisztítószer, ami növényi tenzidek és illóolajok segítségével tisztítja meg a szennyezett felületeket. Ezt viszont nem kell vízzel keverni, csupán le kell vele permetezni a a csempét, kádat, csapot, hagyni kell néhány percig, hogy dolgozzon, majd le kell öblíteni és egy puha ronggyal szárazra törölni. Lényegében úgy működik, mint egy vízkőoldó, csak gyengédebb.

 

    

 

Mindhárom termékkel nagyon elégedett vagyok, szépen teljesítettek a saját területükön, gyorsan és könnyen lehet velük haladni. Bár eleinte furcsa, hogy nincs a megszokott, intenzív habzás és az erős, vegyszeres illat, de ez végeredményben csakis pozitívum, hiszen nem éppen egészséges erős vegyszerekkel érintkezni és hosszasan belélegezni őket.  A kedvencem a narancsolajos, univerzális tisztítószer lett, mert talán ez a legváltozatosabban alkalmazható darab,   és az enyhe gyümölcsös illat is nagyon kellemes, ami utána a lakásban érezhető, ráadásul a bőrt sem szárítja. 

A Sodasan háztartási termékeit megtaláljátok a DM Magyarország üzleteiben és weboldalán ITT!

(A termékeket a cégtől kaptam tesztelésre, így ez a cikk támogatott tartalomnak minősül.)

Ez is érdekelhet

0 megjegyzés

Iratkozz fel!