A vállalkozásnál azt ígérték, a 2017-es évet egy igazán erős válogatással, sőt, az eddigi legnagyobb durranással fogják nyitni. Nézzük meg együtt, sikerült-e beváltani a komoly ígéreteket a Lip Monthly csapatának, a bejegyzés végén pedig játékra is invitállak benneteket!
Nagyon sokáig a Maszkmánia volt a kedvenc rovatom, nagyon nagy örömmel fedeztem fel minden hónapban újabb és újabb fátyolmaszkokat, vagy éppen lemosható pakolásokat, a kedvenc bőrápolóimnak tartom őket a mai napig. A ti számotokra azonban nem bizonyult annyira érdekesnek ez a téma, ezért az év elejétől megszüntettem a rovatot és úgy döntöttem, egy másik nagy szenvedélyemet léptetem a helyébe, vagyis egy nagy gyűjtőbejegyzésben megmutatom nektek, milyen rúzsokat, ajakravalókat szereztem be az aktuális hónapban. Ha kíváncsiak vagytok az első havi szerzeményekre, olvassatok tovább!
A január olyan észveszejtően gyors tempóban szaladt el, hogy nem is volt időm újdonságok után nézni, így az e havi kedvenceim még a 2015-ben érkezett termékek közül kerültek ki.












