Egy hónapos a blog - avagy mi történt eddig és mi várható a jövőben?

11:23


Érdekes egyén vagyok. A nap bármely szakaszában képes vagyok szinte percre pontosan megmondani, hány óra van, napok terén viszont gyakran elveszítem az időérzékem, rengetegszer fordul elő, hogy fogalmam sincs, éppen hányadika van. Ma rá kellett döbbennem, hogy bizony, már egy hónapja fut a blog! Sőt, egy kicsit el is késtem, ugyanis 21-én ünnepelte megalakulásának első hónapfordulóját. Ennek örömére úgy gondoltam, a mai bejegyzésben tekintsük át, mi történt ezalatt az egy hónap alatt, és mik a terveim a jövőre nézve.


A Blogindítóban azt ígértem, alapvetően a bőr-és szépségápolással foglalkozik majd a blog, de jelentkezem majd személyesebb hangvételű posztokkal, illetve életmódról szóló cikkekkel.
Visszatekintve úgy látom, mindegyik kategóriához írtam már bejegyzéseket; sokan szerettétek a zsíros bőrűeknek szánt tippjeimet, mutattam nektek egy kulturális kiskosarat, leírtam, hogyan vészelem át a borúsabb napokat, és a személyes kedvencemre, a vörös rúzsokról szóló összegzésre is sokan kattintottatok.




Beállt egy kisebb szünet a blogon, pontosan egy hét telt el új bejegyzés nélkül. Ennek több oka is volt: egyrészt, rengeteg munkám volt és nem maradt energiám  a nap végére bármivel is foglalkozni még, másrészt be kell valljam, egy kicsit elbizonytalanodtam, valóban kellene-e ezzel a műfajjal foglalkoznom. Minden kezdet nehéz, egy blogra ugyanúgy igaz ez, mint egy vállalkozásra, de egy kis pozitív megerősítésre szükségem lett volna.Döntöttem: ha a következő bejegyzésem nem éri el azt az olvasottsági rátát, amit elvárnék, nem folytatom. Vagy nagyon jó volt a témaválasztás, vagy egy égi jel volt, de tetszett nektek az Arctisztítás BHA-val című posztom, amiben a COSRX lemosót mutattam be, így újonnan nyert lelkesedéssel jöttem ki két újabb bejegyzéssel, amik még a megmentőt is túlszárnyalták kattintások számában.
Köszönöm Nektek, hogy megerősítettetek abban, folytatnom kell!


Képek terén is változás állt be. Az első bejegyzésekhez kizárólag az internetről válogattam össze képeket, mert sajnos a táblagépem szervizelés alatt állt, a telefonom nem csinál túl éles képeket, a fényképezőgépemet pedig szintén le kellene már cserélnem,  így nem akartam silány minőségű képekkel illusztrálni a posztokat. Azóta már letöltöttem néhány képszerkesztő programot és készítettem néhány saját képet, legelőször a Bioderma fényvédőjét fotóztam. A héten visszakapom végre a tabletemet is, így remélhetőleg ezentúl még szebb képekkel tudom telepakolni Nektek a bejegyzéseket.
Eddig ez a kedvencem:



A fotózáson felbuzdulva, regisztráltam Instagramra is. Egyelőre még a saját nevemen találtok meg, de a legtöbb képet a bloggal kapcsolatban osztom meg. Minden követést köszönök! A profilom itt érhető el: nemethkinga37

Krémmánián megkaptam a felhasználónevem mellé a Beauty Blogger címkét, az alábbi linken olvashatjátok a véleményeimet: kay37

Már azt is megéltem, hogy tanácsot kértek tőlem a bőrápolással kapcsolatban! Ez újfent megerősített abban, hogy van igény az írásaimra, és tudok segíteni Nektek abban, hogyan kezeljétek a problémás bőrötöket. A blog facebook oldalára is bátran írhattok, vagy akár ide a bejegyzések alá, de természetesen a privát üzeneteket is szeretettel várom!




Mi várható a jövőben a blogon?

  


Csak viccelek. Szeretem megtervezni az életem minden területét, ebbe pedig a blog is beletartozik. Több elgondolásom is van, amit szeretnék majd megvalósítani, mint például:

- Belejönni a fotózásba és még több igényes felvételt készíteni a bejegyzésekhez.

- Bátrabban kísérletezni, nyitni az új dolgok felé, hogy még több érdekes terméket mutathassak Nektek.

-  Még több témát érinteni, változatos cikkekkel jelentkezni. Ha képes vagyok tartani az ütemet, legalább heti 3-4 posztot szeretnék megjelentetni.

- Nyereményjátékokat indítani. De ehhez Rátok is szükség van, hogy elég sokan legyünk ebben a közösségben!

- Videókat készíteni. De ez még nagyon odébb van.

- Tovább szépítgetni, csinosítgatni a blogot.

- Végezetül pedig: nem feladni és mindig megújulni!


Ez is érdekelhet

0 megjegyzés

Iratkozz fel!