Mini The Body Shop

3:37

Kisvárosi lévén még szökőévente sem jutok el The Body Shop üzletbe, de szerencsére mindenki számára elérhető webáruházuk, ami  rendkívül széles kínálattal és gyakorta nagy leárazásokkal vár minket. Egyébként is jó ideje már csak szinte interneten vásárolok,  a TBS webshop pedig annyira jól megszerkesztett és áttekinthető, hogy ha nem is tervezek éppen venni valamit, akkor is felpillantok rá, felüdülés lapozgatni rajta. További plusz pont, hogy a Magyarországon általánosan bevett (szerintem) borsos szállítási költségekből lefaraghatunk, ha Pick Pack Pontra rendeljük csomagunkat.




Első körben úgy gondoltam, mindennapi használatra alkalmas termékekből fogok rendelni, így egyrészt viszonylag gyorsan le tudom mérni hatásukat, illetve el tudom dönteni, tetszik-e az adott termék, másrészt inkább tusfürdőre és testápolóra volt most szükségem, mintsem sminktermékekre.
Hogy többféle illatot és állagot is kipróbálhassak, a mini, 50 -60 ml-es kiszerelések mellett döntöttem.

Általánosságban mindegyikükről elmondhatom, hogy a pici flakonok aranyosak, illathoz passzoló címkével vannak ellátva, a kupakot nem kell lecsavarni, csak a tetejét pattintjuk fel, ezáltal jól záródnak és biztonságosan szállíthatóak. Nyaralásra, balatoni kiruccanáshoz, barátnőknél ott alváshoz mindig belőlük vittem egy üveggel, elég sok helyet megtakarítva ezzel a csomagomban. Kellemes, egyáltalán nem mű illat, kellő hidratálás jellemzi őket.

Nézzük,  mire esett a választásom:

TUSFÜRDŐK

Epres

A legtöbbször ő utazott velem az elmúlt hónapokban, mert az eper az egyik kedvenc nyári gyümölcsöm. Még mindig nem ürült ki, mert tényleg elég belőle egy pici nyomás az egész testre. A forró estéken felfrissített és hosszantartó gyümölcsillatot kölcsönzött. Valószínűleg nagyobb kiszerelésben is beszerzem majd.



Csokis

Otthoni használatban volt, egy hónapot biztosan kibírt a pici flakon is, szerettem használni, kevés mennyiség is jól habzott, csak esténként megjött az illatától a kedvem egy kis nassoláshoz...De ez csak az én gyengeségem:)

                                                     


A mini tusfürdők ára akciótól függően 700-1.000 Ft között mozog.


TESTÁPOLÓK


Kókusztejes

Csak próbahasználat történt, mert számomra a kókusz a Karácsonnyal hozható összefüggésbe. Ez valószínűleg a gyerekkoromra vezethető vissza, amikor még nem volt ekkora választék szaloncukorból, a zseléset nem szerettem, így maradt a kókuszos, és a nagymamám is gyakran sütött kókuszkockát, amikor meglátogattuk őket az ünnepek alatt. Így hát majd a télen vetem keményebb tesztelés alá, de elsőre is nagyon megfogott az illata. Az állaga meglehetősen híg, de nem folyik rajtam, szépen eldolgozható. Ára: 1.290 Ft

Moringa testvaj

Az abszolút szerelem! Első testvajnak nem is kívánhattam volna jobbat. Isteni mézvirágillat, igazi tavaszi-nyári érzet, az akác-és hársvirágzást juttatja eszembe. Ha épp nem is használtam, gyakran elővettem a fiókból és beszívtam ezt a kellemes illatot, ezáltal is felfrissülve egy pillanatra. Májustól-szeptemberig kellő hidratálást nyújtott vékony felvitellel is, bár nekem télen sem száraz brutálisan a bőröm, az illata miatt a téli szezonban a kókuszosat fogom inkább használni. Ára: 1.990 Ft

Moringa kézkrém

A testápoló után muszáj volt beszereznem a kézkrémet is, hogy ez az illat napközben is körbelengjen. Szintén a melegebb hónapokra ajánlanám, télen nem biztos, hogy elég lenne. Hamar és könnyen felszívódik, szépen karban tartja a kézfejemet és a körömágyamat, mindegyik táskámba belefér, nekem nagyon tetszik a csomagolás is, összességében nagyon jó kis kézkrém. Ára: 1.590,-

Összegezve a tapasztalatokat, illetve benyomásokat, értem már, mért annyira népszerűek a TBS testápoló termékei. Mind a külcsín, mind  a belbecs hozza az elvárt színvonalat. Nagy kedvenc lett az epres tusfürdő és a moringa testvaj, utóbbi miatt erős késztetést érzek, hogy a termékcsalád többi tagját is beszerezzem a következő szezonra, főleg a parfüm és  a tusfürdő csábít nagyon.
A márka kíváncsivá tett a szépségápolási vonalukat illetően is, remélem egyszer kipróbálhatok tőlük majd egy szempillaspirált vagy egy alapozót, hogy megismerkedhessek ezzel a részleggel is.

Hivatalosan is közeleg az ősz és a hidegebb idő, így szeretném majd bemutatni nektek a TBS szezonális, vörös áfonya termékcsalád néhány tagját, amiből még tavaly Karácsonyra állítottam össze áfonyamániás édesanyámnak egy ajándékcsomagot, aki annyira megkedvelte ezt a vonalat, hogy nekem is le kellett tesztelnem őket,  és megérdemelnek tőlem egy részletesebb bemutatást.

Ez is érdekelhet

0 megjegyzés

Iratkozz fel!