Hidratálás - Etude House Face Conditioning Cream SPF25

9:33


A sokat emlegetett Etude House arckrémről írok ma Nektek. Annyiszor hivatkoztam már rá, hogy úgy gondoltam, megérdemel egy külön bejegyzést, ráadásul az ősz beálltával előtérbe kerül a hidratálókrémek használata, ami, valljuk be, zsíros/kombinált bőrűek számára elég kemény dió.

Évekig egyáltalán nem használtam hidratálókrémet. Teljes egészében zsíros volt a bőröm, képtelenség volt egy olyan krémet találni, amitől ne indult volna be még inkább a faggyútermelésem, ráadásul, mivel állandóan fénylett az arcom a felesleges olajtól, nem is igazán éreztem szükségét, hogy bármilyen hidratálót használjak. Ma már tudjuk, hogy a problémás bőrnek is ugyanúgy szüksége van hidratálásra, csak éppen más jellegűre. Mivel az én tinikorom még nem az arcápolással kapcsolatos felvilágosultságáról volt híres, néhány sikertelen kísérlet után fel is adtam a dolgot.

Aztán  kb. 2-3 évvel ezelőtt az antibiotikumos kezelések és néhány kozmetikum hatására zsírosból átváltott a bőröm kombináltra, aminek kimondhatatlanul örültem, amíg rá nem jöttem, hogy milliószor nehezebb ápolni és rendben tartani, mint a zsírosat. A kombinált bőr jellemzője ugyanis, hogy míg bizonyos helyeken, legtöbb esetben a T-vonalon olajosan fénylik és pattanásos, addig egyéb területeken, mint pl. az orcákon borzasztóan száraz, vízhiányos. Gyakorlatilag kétarcú lettem. Most akkor mit használjak? A szárító termékek a vízhiányos területeken csak még nagyobb pusztítást visznek véghez, a nehéz krémek viszont még mindig túl nehezek. Az nyilvánvalóvá vált, hogy az addig elfeledett hidratálóra mostantól szükség lesz, de tudtam, hogy okosan kell választanom.

Rövid idő alatt rájöttem, hogy a könnyű vízpótló esszenciák és koreai hidratáló tonikok jó barátaim, de van, amikor az embernek egy kicsit erősebb hidratálásra van szüksége, amikor valóban egy krémet akar használni, mert az kell a bőrnek, és kész. A biztonságos határon belül maradva egy nagyon könnyű arckrémen akadt meg a szemem az egyik népszerű koreai márka, az Etude House kínálatában.

A termék 2 féle változatban létezik: normál bőrre és zsíros/kombinált bőrre kifejlesztett verzió között választhatunk. Tavasszal és az enyhébb nyári napokon a Light típust használtam, ami egy remek kis hidratáló és egyben primer is a zsíros/kombinált bőrűek számára: egységesíti a bőrképet, nagyon jó sminkalap, és könnyű hidratálást nyújt anélkül, hogy közben zsírosítana, mivel mattít is. Ráadásul fényvédőt (kémiait) is tartalmaz, a tökéletes hidratáló lehetne, ha nem rondítana bele a képbe a virágillat, ami bár nagyon kellemes, sajnos még az én enyhe rosaceámat is kiváltja. Ezt leszámítva egyébként nagyon rendben van az INCI-je. Már 3 tubussal használtam el belőle, és hacsak nem találok még jobbat, jövő tavasszal újra beszerzem.

Az ősz beköszöntével azonban éreztem, hogy nem lesz elegendő ez a könnyedség, bármennyire is ódzkodom tőle, kell valami nehezebb, ami biztosítja a kellő hidratálást. Hűséges maradva a vonalhoz, megrendeltem a normál bőrre való változatot. Amíg a Light  folyékony, bársonyos állagú, addig a Normal egy nehezebb, töményebb krém, de még mindig nem túl nehéz. A virágillat sajnos itt sem marad el, de a primer funkció működik, ugyanolyan könnyen és gyorsan beszívódik, és hasonlóan szépen lehet rá sminkelni. Még nem jött meg az őszi BB krémem, és alapozót sem sikerült még beszereznem, ezért a nyári mattító BB-ket használom, de még alattuk is elég szépen hidratál. Hozzá kell tennem, hogy előtte felkenek egy hidratáló tonikot és egy vízpótló esszenciát, majd csak úgy az arckrémet, de eddig elégedett vagyok ezzel a hármas kombinációval.


Nem vagyok biztos benne, hogy elegendő lesz a hideg téli napokon is, de ahhoz le kell tesztelnem majd az alapozókkal. Bízom benne, hogy nem kell majd lecserélnem, mert az is évekbe telt, míg erre a krémre rábukkantam, kész horror volna egy újabbat keresni. Inkább beszerzek még néhány jó kis vízpótló esszenciát kiegészítésképpen és többször használok csipkebogyó olajat.

Mindkét verziót szívesen ajánlom nappali arckrémnek. 40 és 75 grammos kiszerelést is választhatunk, de szerintem a kisebb is bőven elég, hónapokig kitart napi használat mellett is, mert egy alkalommal csak kevés kell belőle. Az ára is kedvező, általában 3.000 Ft alatt, ingyenes szállítással megtaláljuk a 40 grammos tubust Ebayen, pl. itt : Normal
A tökéletes éjszakai krémet egyébként még nem sikerült megtalálnom, de nem adom fel a keresést :)

Ez is érdekelhet

0 megjegyzés

Iratkozz fel!