Sajnos, nagy igazság az elcsépelt mondat: egy rohanó, felgyorsult világban élünk. Gyakran szenvedek időhiányban, hónapok óta állandó rohanás az életem. Mindent pikk-pakk kell elintéznem, semmire nem tudok kellő időt szánni, csak gyorsan lerendezem az ügyes-bajos dolgaimat. Nem is emlékszem, mikor élveztem ki utoljára úgy igazán egy vásárlást, mikor nézelődtem ráérősen, mikor néztem végig úgy egy filmet, hogy közben nem tettem-vettem, mikor nem kellett hazasietnem, mert nem várt otthon semmi teendő. Rég volt, tán igaz sem volt.

Nem vagyok feleség, nincs gyerekem, nem kell egyedül ellátnom egy háztartást. "Csak" 8 órában dolgozom, vidékről járok be a munkahelyemre és szeretek hetente többször főzni. Ennyi épp elég is ahhoz, hogy elmenjen a napom. A bevásárlást, ügyintézést igyekszem elintézni a fél órás ebédszünetemben, ami mit is jelent? Vagy nem ebédelek, vagy 5 perc alatt bekapom melóban a futár hozta menüt, és megyek is a dolgomra. Ez egyrészt nagyon nem egészséges, másrészt csak úgy működik, ha előző nap pontosan kigondoltam mindent, mit szeretnék elintézni azalatt a fél óra alatt. Hol vannak már a random gondolatok... Minden lépés pontosan meg van tervezve: melyik áruházba megyek, melyik sorban van az adott termék, mennyit veszek le a polcról, mennyi ideig tart a kasszánál a sorban állás, belefér-e még visszafelé egy tankolás, vagy muszáj munka után beiktatnom, különben ki is csúszom a fél órából...



Alapvetően szeretem megtervezni az életemet, a napjaimat. Sőt, nem tudnék rendszer nélkül élni. De vajon normális, ha ennyire megtervezzük minden percünket, minden egyes fél óránkat? Néha úgy érzem, ez már nem az. Nem ilyen életmódot kellene folytatnom. Kellene a kikapcsolódás, szükséges lenne egy-egy spontán program, főleg 25 évesen.



Talán épp emiatt jött létre a blog. Hogy rendszeresen szerepeljen egy olyan tevékenység az életemben, amit szeretek csinálni. Érdekes, hogy gyakorlatilag ez is egy "kényszertevékenység", mert ha jól szeretném csinálni, muszáj rá időt szakítanom és foglalkoznom vele. Márpedig szeretném, ha működne. Csak éppen szerencsére, ez a munka kikapcsol, örömet okoz.

Hetente több órát áldozni rá viszont már nem olyan egyszerű. Egy normális, igényes bejegyzés megírása minimum egy óra, talán még több is, ha a formázást is beleszámítjuk. A fotók elkészítésére, majd szerkesztésére szintén számolhatunk legalább ugyanennyit. Majd ki kell kerülnie a posztnak Facebookra, Instagramra, meg kell osztani csoportokban, közösségekben, hogy eljusson a célközönséghez. Ez a legóvatosabb becslés szerint  is 2,5-3 órát jelent. Naná, hogy senkinek nincs egybefüggő 3 órája egyetlen tevékenységre egy munkanap végén, maximum, ha éjszakai baglyot játszik.

Ezért én erre a helyzetre is kialakítottam magamnak egy rendszert, ami nem túl feszített tempót diktál:

1. Először is, egy noteszba írom az ötleteimet, az olyan témákat, kozmetikumok listáját, ami érdemes lehet arra, hogy poszt szülessen belőle. Így ha az írásra kerül a sor, csak fellapozom a noteszt és kiválasztok egy olyan témát, amihez éppen kedvem van, vagy ami éppen aktuális, nem kell agyalással tölteni az időt. A felhasznált ötleteket pedig kipipálom.

2. Egy délután folyamán megírom a bejegyzést, megformázom a szöveget, többször is átolvasom, leellenőrzöm, hogy mind stilisztikailag, mind szerkezetileg tényleg rendben legyen.

3. Másnap délután befotózom az adott terméket, illetve megszerkesztem a képeket, feltöltöm őket a blogba, beillesztem őket a bejegyzésbe.
A 2. és a 3. pont van, hogy felcserélődik, a sorrend nagyban időjárásfüggő, milyenek a fényviszonyok az adott napon délután ötkor, merthogy előbb nincs lehetőségem fényképezni, addig a munkahelyemen üldögélek.

4. Ha nagyon ügyesen gazdálkodtam a szabadidőmmel, még aznap publikálom a bejegyzést és kikerül a közösségi oldalakra is. A legtöbb esetben azonban erre sajnos csak egy nappal később kerül sor, szeretem még a kész bejegyzést is többször átolvasni, áttanulmányozni, gyakran csak ilyenkor tűnik fel egy szóismétlés, vagy egy hiányzó vessző.

5. Amikor tényleg mázlista vagyok és van mondjuk 2 óra szabadidőm egyhuzamban a blogra, több bejegyzés vázlatát is megírom, legalább a szöveget próbálom nagyjából összehozni, hogy előrébb legyek. Így fel tudok készülni a húzósabb napokra, amikor esélytelen volna érdemben foglalkozni a bloggal, csak elkészítem a képeket, megformázom a posztot és mehet is, nem áll be szünet az oldalon. Mindig tartok talonban néhány előre megírt bejegyzést, hogy ne fordulhassanak elő fennakadások. (Ez is egy ilyen :D )

6. Az előre megírt bejegyzéseknek van még egy nagy előnye: a köztes napokon jut idő arra, hogy az ember magával a bloggal, a megjelenésével foglalkozzon, ami nagyon fontos. A kezdetekkor sehol sem volt még a blogomon például a menüsor, a Like Box, az egyéb közösségi oldalakon való elérhetőségeim. Egy kezdőnek ezeket egyáltalán nem könnyű beállítani, szükséges hozzá némi informatikai ismeret. Szép sorjában lehet alakítani a blog szerkezetét, de ez egy időigényes folyamat.
A Pillecukor blogon nagyon hasznos tippeket olvashatunk ezekkel a technikai megoldásokkal kapcsolatban, nekem is nagyon sokat segítettek Szilvi részletes, képekkel illusztrált leírásai.

+ A rendszer működéséhez van egy nagyon jó kis segédeszköz is, amit érdemes beszerezni, ez pedig a blogtervező. Napokra lebontva beírhatjuk, melyik lépés következik, így nem felejtjük el, éppen hol tartunk egy-egy poszt esetében, és hát aki írószermániás, mint én, annak nem is kell különösebb indok arra, hogy használja például ezt a szép jegyzetet a mindennapokon, amit a Magyar Blogok készített nekünk: