Missha M Magic Cushion Moisture SPF50+/PA+++

7:16


Végre megérkezett, hozzá kell tennem, rekordgyorsasággal (mindössze 10 nap alatt!), a csodálatosan gyönyörűséges Missha M Magic Cushion Moisture SPF 50+ /PA + + +   alapozóm, amit nagy reményekkel vártam. 


A cushion mánia engem is utolért. Hiába tudom, hogy nem a leghigiénikusabb puffnival dolgozni és hogy a tégelyes termékek gyűjtik a bacikat, hiába kapunk jóval kevesebb mennyiséget egy hasonló árkategóriájú tubusos alapozóhoz képest, hiába olvastam  jó néhány negatív tapasztalatot, nem nyugodhattam, amíg be nem szereztem én is egy ilyen kis kompakt alapozót. Kapóra jött, ugyanis a nyári mattító BB-krémek már nem kompatibilisek a bőrömmel (értsd: szétszárítanak), így meg is volt az indokom a vásárlásra.


A Missha egy igazán szépséges kivitelezéssel jelentette meg alapozóját. Már a doboz is elegáns, high end termék benyomását kelti, de miután kibontottam, percekig csak gyönyörködtem a csodálatos kompakt tartóban, egyszerűen szépséges látvány ez a fehér, arannyal szegélyezett, letisztult külső. Az eddigi legszebb kozmetikumomat tartottam a kezemben, nem vitás. Ráadásul, az első termékem  a márkától, erős nyitás, annyi szent. A felület tükröződik, és gyűjti az ujjlenyomatokat, de annyi baj legyen, nem kell túl sűrűn hozzáérnünk, ugyanis a a dobozka oldalán van egy "nyomógomb", amivel kinyithatjuk azt.

Felpattintva a fedelet, a következő látvány fogad bennünket:


Belül egy kis tükör - ami természetesen le volt ragasztva - és egy márkanévvel ellátott puffni látható. A kis szivacs elég vékony, a hátoldala ugyanolyan sötétkék, mint a Missha szalag, amibe beleakaszthatjuk ujjainkat a felvitelkor. Jobb oldalon látható a kiálló kis "fogantyú", amivel oldalra felhajthatjuk a puffni tartóját és végre eljuthatunk a beltartalomhoz:


Azaz majdnem, ugyanis maga az alapozó még le van fedve ezzel a kis papírral, ami felszólít bennünket az eltávolítására, majd pedig, hogy használat után könnyedén zárjuk vissza a kompaktot. Miután szót fogadtunk az utasításnak, most már tényleg megpillanthatjuk az alapozót:


Íme, a cushion. Talán még így is látszik, hogy egy lyukacsos szerkezetű, "habkrém" állagról beszélünk, amely vizes tapintású. Soha nem találkoztam még hasonlóval alapozókat, vagy BB-krémeket illetően, maximum azok a pudingok jutnak róla eszembe, amik tetején a lyukacsos habtejszín van, tudjátok...
Ez a 23-as Natural Beige árnyalat, ugyanis a 21-es Light Beige-t még én is túl világosnak tartottam. A fekete hajamhoz még télen sem merek hófehér bőrt társítani, mert könnyen sápkórosnak  tűnhetek...
Bár a képen eléggé sötétnek tűnik, és magam is elbizonytalanodtam, hogy talán elüt majd a haloványabb arcbőrömtől, aggodalomra semmi ok, mutatom:


Még így sem üt el látványosan, eldolgozás után pedig teljesen igazodik a bőrszínemhez. Örülök, hogy sikerült eltalálnom az árnyalatot, kár lett volna érte. A kis tesztcsíkon is látszik, hogy egy szép fényt adó alapozóval van dolgunk, azaz mattításról szó sincs ebben az esetben, sokkal inkább egy egészséges ragyogásról (ami nem összekeverendő az olajos csillogással), bár szilikát tartalma segítségével állítólag hatékonyan magához köti a verejtéket és a túlzott faggyút, azaz mégiscsak megakadályozza valamilyen szinten, hogy szétfolyjon rajtunk a smink.

Nézzük, mit ígér még a termék a BB Krém szerint: 
"Tökéletes azok számára, akik sokat vannak úton, s azoknak is, akik szeretnék kiváltani a többlépcsős arcápolást egy egyszerű, hatékony megoldásra. Minden egyben típusú termék, hiszen egyszerre hidratál, véd a káros UV-sugaraktól és ad egységes és szép bőrképet. Hosszú időn keresztül egyenletes bőrtónust biztosít az arc egész felületén. A púder micro-részecskéi könnyedén behatolnak a pórusokba, így a bőrtónus és a fedés egységes lesz, amitől hosszan tartó ápolt megjelenést kap a bőröd. A bambusz-víz és a baobab gyümölcs kivonat biztosítja, hogy a nagy melegben, vagy erős szélben is megfelelő nedvességtartalmú maradjon a bőr, az úgynevezett boszorkány- mogyoró kivonat pedig nyugtató hatású."

Alaposabban megvizsgálva az INCI-t, (ami egyébként a használati útmutatóval együtt angolul olvasható a dobozon is) összességében rendben van, én nem látok a felsorolásban parabéneket, sem ásványi olajat, de a lista vége felé sajnos ott a parfüm. Tartalmaz viszont néhány különleges és hasznos összetevőt is, mint például:

Bambusz-víz: Feltölti a bőrt és felfrissít
Baobab-gyümölcs kivonat: Ápol és hidratál
Boszorkány-mogyoró kivonat: Nyugtatja a bőrt
Az 50 faktoros fényvédő így őszre elég erősnek hangzik, de inkább több legyen belőle, mint kevesebb, vagy éppen semennyi, nem igaz? Bár aki érzékeny a kémiai fényvédőkre, most biztosan nem bólogat...

Ami a használatát illeti, elméletileg bele kell ütögetni az alapozóba puffnit, az arcon pedig nem elkenni kell, hanem finoman belenyomkodni. Hogy ez mennyire működik a gyakorlatban, mennyire eredményez szép és egységes fedést, arról sajnos nem tudok nyilatkozni, mert a higiénia érdekében a reggeli sminkelésnél ecsettel viszem fel, napközben maximum csak igazítok rajta itt-ott a szivaccsal, akárcsak egy púderrel. A Real Techniques Expert Face brush mindenhez tökéletes, imádok vele dolgozni. Aki a szivacsot szeretné használni, annak számításba kell vennie a rendszeres napi tisztítást, gondolom, senki sem szeretne szándékos bacikat vinni a bőrébe, már pedig a használt puffni hajlamos magába gyűjteni őket.

És hogy a csinos külső és a sok kecsegtető ígéret valóban pozitív tapasztalatot eredményezett-e?

Nem fotóztam be magam, mindjárt rátérek, mért nem mutatom meg, hogy fest arcon.

Ecsettel szépre sikerült a felvitel, épp hogy csak bele kell nyomni egy picit az ecset fejét, az egyik orcára elegendő mennyiséget vesz fel. Egy nagyon könnyű, vizes-krémes állagot érzékelünk, amely felvitelkor valóban hűsít, nem csíkoz, egységesen fed (közepesnek mondanám), építhető, a pórusokat feltölti. Az árnyalat tökéletes, teljesen igazodik a  bőrszínemhez. A finishe fényes, furcsa érzés belenézni a tükörbe  a nyári matt arcbőröm után, mert mos teljesen más képet mutat: ragyogó, élettel teli arcbőrt látok, egy üde sminket, nem pedig a fénytelen maszkot, ezt a látványt még meg kell szokni, hiába tudom, hogy ez volna a normális. Emellett szépen hidratál egész nap (azért  a hidratáló krémet nem váltja ki, maximum a gyengébb fényvédőt!), csak a T-vonalamat és a nagyon problémás területeket púdereztem le, nem kukacosodott rajtam, nem hámlottak alatta a szárazabb területek, ez pedig elsődleges szempont volt a vásárlásnál. Napközben sem szorult nagyobb igazításra, csak a problémásabb részeket korrigáltam nagyjából 4-5 óra után, de még addigra is csak minimálisan fénylett át az orromon, és nem kopott meg, gyakorlatilag eredeti állapotában a helyén maradt. Eddig nagyon jó dolgokat soroltam fel, igaz?

Sajnos van negatívum is, ami egy kicsit el is keserített: az összes, de még a legeslegkisebb sebhelyem is kilátszik alóla, amiből most sajnos bőven akad az arcomon. Hiába pakoltam rá korrektort és púdert, ennél a fedésnél még egy töményebb BB-krém is jobban teljesít a hegek, sebek esetében. Ezért nem szeretném most fotóval illusztrálni, remélem megértitek, hogy ennél hiúbb vagyok, de úgy gondolom, kellően leírtam a látványt, el tudjátok képzelni. Ha viszont összeszedi magát végre a bőröm, és eltűnik a sok seb, valószínűleg elegendő lesz a fedése.
A másik tényező, amihez talán idővel hozzá fogok szokni, hogy egész nap érezhető, hogy "van valami az arcomon". Mintha nem akarna beszívódni a bőrömbe még minimálisan sem (a ruhát egyébként nem fogja meg), végig ott van a krémes fátyolréteg, amit soha nem bírtam elviselni kozmetikumoknál, még a krémeket is inkább lemostam, ha fél óra után sem szívódtak be teljesen.
Úgy tűnik, nem úszom meg egy erősebb alapozó beszerzését, mert ha ez hétköznap kevés, akkor egy szombat estére el sem indulok vele.




Kinek ajánlom?

Zsíros bőrűeknek semmiképp, túlságosan sok volna még ősszel is, viszont a kombinált bőrtípusra a T-vonal lepúderezésével nappalra jó lehet, nekem így kényelmes viselni. Száraz bőrűek szintén értékelhetik a hidratáló hatását. Mindenképp eredményesebb egy kevésbé rossz állapotban lévő arcbőrön, akinek durvább hibái vannak, nagy eséllyel nem lesz vele elégedett.

Azt még mindenképp tisztáznunk kell, hogy egy 15 g-os kiszerelésről beszélünk. Legjobb áron 2.700 Ft-ért látom mostanság Ebayen (pl. ITT), ehhez képest a 30 g-os BB krémeket legdrágábban is 1.800 Ft-ért szerzem be. Ha viszont beválik és szeretnénk továbbra is használni, nem kell feltétlenül megvennünk egy új kompaktot, ugyanis gyártanak utántöltőket is (pl. ITT), amik nagyjából az alapozó árának feléért, kb. 1.500 Ft-ért megvásárolhatóak, így máris barátibban hangzik a dolog.

Ti próbáltatok már cushiont?

Ez is érdekelhet

5 megjegyzés

  1. Sziasztok! Én is használom, még mindig, ahogy egész nyáron is,a fényvédés dolgában tényleg nagyon hatékony, és nagyon megszerettem. Tetszik, amit írtál, korrekt a hatás, egyedül azzal nem értek egyet, hogy fátyolszerű érzetet hagy a bőrön, én ilyet nem tapasztaltam, sőt, nálam pont, hogy ennyire könnyed érzetet még egy BB, vagy CC krém sem nyújtott :) Nekem inkább szárazabb a bőröm és nagyon tetszik, hogy egyszerre hidratálta is, úgyhogy nem pergett le sose a sminkem, tényleg szép, egészségesen fénylő bőrtónust eredményez.
    Ha megengeditek, ajánlanék egy magyar oldalt, egy webáruházét, ahonnan beszerezhető, nekem is innen van és 1-2 napon belül meg is érkezik a megrendelést követően.
    És ahogy látom, 21, 23 és 27-es árnyalatban is van.
    Továbbá nekem innen van bele az utántöltőm is, körülbelül 3 hónapig bírta az első, viszont én minden nap használtam. Puszi!

    http://ambroziakozmetikum.net/Missha-M-Magic-Cushion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Judit!
      Köszönöm a hozzászólást, örülök, hogy hasonlóan vélekedünk a termékről. Irigyellek, hogy nem éreztél egy zavaró réteget a bőrödön, ki tudja, talán pár hét/hónap után már én is más véleménnyel leszek. Jó tudni, hogy 3 hónapig kitartott. Köszönjük a linket is, sokaknak biztosan megnyugtatóbb magyar webshopból rendelni, mint külföldről:) További szép estét!

      Törlés
  2. Még mindig keresem a tökéletes alapozót száraz bőrre és télre, és felcsillant a szemem, amikor olvastam az első pár mondatot a posztodban, de megint szomorúan végeztem. Illatanyag, varázsmogyoró-kivonat? Nem egy rozacea-barát termék :((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, szép-szép, de mégsem annyira...Nekem csak nagyon enyhén jön elő, ez a termék pl. ki sem váltja, ezért hajlamos vagyok elfeledkezni említést tenni arról, mennyire "rozacea kompatibilis" egy termék.

      Törlés
  3. Jaj, dehogyis, nem a te feladatod :D van bennem egy "rozacea-figyelő" ami jelez, ha valami olyan összetevőt lát. Sajnos iszonyatosan problémás, hisztis a bőröm, így muszáj mindent fejben tartani. De amúgy baromi sok jót hallottam róla, szóval tutira jó kis terméknek tűnik a te leírásod alapján is, ráadásul egyeltalán nem drága, ahogy nézem.:))

    VálaszTörlés

Iratkozz fel!