Beauty First Aid Kit - Pixibag módra

23:40


Hosszas kihagyás után ismét megrendeltem a Pixibaget, az év utolsó ilyen jellegű Pixi-kiadását. Egy hosszú, fárasztó nap után a lehető legjobb dolog, ha vár otthon egy szuper beauty csomag, amit lelkesen bontogathatok és jobb kedvre derülhetek tőle. Hát, ezúttal nem ez várt. Könyörtelen kritika következik.

Ismét rájöttem, milyen jól tettem, hogy az utóbbi néhány baget már kihagytam: vagy olyan termékeket tartalmaztak, amiket már megvettem, vagy olyanokat, amiket azért nem nem vettem meg, mert hiába mentem el mellettük milliószor a polcokon, nem fogtak meg semmivel. Nem is volt tervben, hogy most esetleg kivételt teszek, de a neszeszerrel levettek a lábamról: imádom a frappáns, szarkasztikus, netán pozitív üzenetekkel feliratozott textileket, ez a szépség elsősegély csomag egyszerűen zseniális, ráadásul egy olyan márka is csatlakozott most a Pixihez, amire kíváncsi voltam, ezért erős ellenérzésekkel, de a megrendelés gombra kattintottam.

Hiába a legszuperebb neszeszer, hiába az ígéretes márkák listája, ez a kiadás csupa olyan drogériás kozmetikumot sorakoztat fel, amit fent említek. Ne haragudjatok, Pixi-lányok, de ez most nagyon nem sikerült.

Maga a bag a legmenőbb az eddigiek közül, ez nem vitás, ezt leszámítva egyformán elégedetlen vagyok mindennel,nincs rangsor, a két értékelhető terméket hagytam a végére.



Labello Med Repair Caring Lip Balm E-vitaminnal

Semmi szín, semmi illat, csak egy kis E-vitamin és egy kis fényvédő. Ennyi erővel az originalt is berakhatták volna. Oké, hogy többféle változat került a csomagokba, de én valahogy mindig a legpuritánabbat kapom, ezért engem nem vigasztal, ha más legalább egy színezett ajakápolót kapott, bocsi. Nyakunkon a tél, milyen jól jött volna az ajakvaj...


Catrice Smokey Eyes Set

Betették volna az új Carmouflage folyékony korrektort, és mindenki boldog lett volna. Ehelyett kaptunk egy palettát füstös szemek elkészítéséhez, ami akár jó is lehetne, csak sajnos lila árnyalatokból áll, ami elég sok embernek nem áll jól. Ezen felül, kb. 2 éve kint van ez a festék a polcokon, illetve, egyszer már ajándékba járt a Marie Claire-hez is, amit én is megvettem, szóval már duplán van egy olyan palettám, amit nem fogok elhasználni, pedig egyébként nem rossz a pigmentáltsága. Úgy tűnik, ez a Catrice repi terméke, ami még így sem akar elfogyni.


Zendium fogkrém

Értem én, hogy ez egy új, extra, kímélő, hiperszuper bio fogkrém, de bármennyire is különleges, attól ez még egy fogkrém marad. Persze, hasznos fogyóeszköz, hiszen mint mindenki, napjában én is többször mosok fogat, de egyrészt, nekem a fogkrém egy rendkívüli hétköznapi dolog, amitől annyit várok el, hogy az alapvető funkciói mellett végezzen egy kis fehérítést, ezen kívül nem érdekel, milyen kutatások alapján fejlesztették, hol teremnek a gyógynövények, amiből készítették, stb...Másrészt, ez már a harmadik, vagy negyedik Pixi kiadás, amiben fogkrémet is kapunk, egy meglepetés szépségdobozt /vagy neszeszert pedig nem azért rendelek meg, hogy a lehető leghétköznapibb dolgokkal lepjen meg.



B.U. Fancy Cinderella Natural Spray és Deo Spray

Soha nem volt B.U. termékem, egyszerűen nem keltette fel az érdeklődésemet már a csomagolás sem. Nem vagyok jó illatok leírásában, ezért csak annyit mondanék, hogy szokványos. Egyszerű, kicsit erőteljesebb, de abszolút jellegtelen tucatillat, amit valószínűleg nem fogok viselni sem parfüm, sem pedig deo formájában.


Essence Show Your Feet körömlakk 33 Cherry-Licious árnyalat

Szintén nagyon régóta porosodik kint az állványokon, sokszor rápillantottam, mert a szín tetszett, és az Essence lakkokkal elégedett vagyok, de nem volt szükségem kimondottan lábkörmökre valóra. Kíváncsi leszek, mennyivel bírja tovább majd, mint egy egyszerű lakk.



Jimjams Beauty Gránátalmás lehúzható maszk

Szinte biztosra vettem, hogy a slágertermék, a fekete szappan kerül a bagbe, ezért nem is vettem a lemosómból utánpótlást. Hát, nem nyernék a lottón. Tudjátok, hogy nagyon szeretem a maszkokat, egyedül a lehúzhatókkal vagyok szkeptikus, mert nem érzem, hogy igazán tisztítanának, és azt az utóérzetet sem szeretem, amit hagynak a bőrön, úgyhogy még ennek a terméknek sem tudok igazán örülni. Azért ki fogom próbálni, hiszen mégiscsak ázsiai márkáról van szó, és az összetevők is rendben vannak, de jobban értékelném, ha 30 ml-nél picit nagyobb kiszerelést kaptunk volna...



Tömör, velős, meglehetősen negatív véleményemet olvashattátok, de higgyétek el, én vagyok a legszomorúbb, hogy így kellett fogalmaznom. Sokadjára is bebizonyosodott, hogy nekem a hagyományos  box való, úgy ér a legtöbb pozitív élmény a meglepetés beauty termékekkel kapcsolatban.

Nektek hogy tetszett ez a kiadás?



Ez is érdekelhet

14 megjegyzés

  1. Ezt a kiadást én nem rendeltem meg, valahogy amikor megláttam a B.U. márkát, tudtam, hogy nem nekem való. Nem szeretem, nem érdekel, szóval úgy voltam vele, hogy ha már egy márka is van, ami ilyen érzeteket vált ki belőlem, akkor nekem nem éri meg. Nos, úgy tűnik, jól döntöttem, mert a Catrice még érdekelt volna korábban, most, hogy már tudom, mi volt benne, nem hiányolom :) Jól indított korábban a bag, most egy kicsit lejjebb adta, de nem baj, maradok a boxnál :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy nem hallgattam a megérzésemre, tudtam, hogy nem lesz felhőtlen az öröm, de reméltem, hogy mégiscsak pozitív meglepetés ér majd. Ez most szó szerint pénzkidobás volt, emiatt nem rendeltem meg egy csomó maszkot, amit szerettem volna, pedig sokkal jobban jártam volna velük.

      Törlés
  2. Ez a lakk szerintem 2 évvel ezelőtt volt kifutó termék. A paletta meg nemrég ajándék volt a Müllerben is valami mellé. Plusz szerintem ez is kifutó volt már egyszer. Örülök, hogy nem rendeltem meg ezt sem, mert egy nagy lehúzás az egész a szememben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem emlékeztem pontosan, ezért nem akartam valótlan adatot írni, de nekem is úgy rémlett, hogy kb. 2 éve megyek el rendszeresen a lakk mellett a DM-ben...Ezer másik, sokkal jobb Catrice terméket választhattak volna, de tényleg mindig ezt a palettát dobálja a márka az ember után ajándék gyanánt, lassan elfogyhatna a készletük belőle :D Bármennyire is király ez a neszeszer, nem ért meg 4.000 Ft-ot....

      Törlés
  3. Szia! ÉN lemaradtam a rendelésről, így nem tudtam meg rendelni. Igazából a paletta az ami megfogott mert én szeretem a lilásabb dolgokat úgyhogy ha meg vállnál tőle akkor csak írj szívesen átveszem, ha megtudunk egyezni :) A neszeszert sajnálom, nagyon jól néz ki tényleg és tudtam is volna mire használni, de hát így tényleg nem érte meg ez a csomag.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Barbi! Légyszi írj a kontaktok közt megjelölt e-mail címre (nkinga9137@gmail.com), vagy Facebookon a blognak privát üzenetet, és megbeszéljük, jobb helyen lesz olyan valakinél, aki használni fogja! :) A szütyő szerintem is nagyon menő;)

      Törlés
  4. A szütyő nagyon aranyos, de valljuk be, ennél azért jóval több kell ahhoz, hogy elájuljunk... :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor megláttam, tudtam, hogy kell nekem, de azért sajnos eléggé beárnyékolja az örömömet a silány beltartalom...:/ A boxok után szerintem a bag mindig csalódás, főleg, hogy ez például a nagyon erős szülinapi kiadás után következett, esélye sem volt szegénynek...

      Törlés
  5. Egy év után rendeltem újra a Pixibaget. Nekem tetszik a tartalma, nem bántam meg a vásárlást, de nem is fogok rendszert csinálni belőle, szerintem most egy évig megint csak csendes Pixi-figyelő leszek. A paletta nagyon tetszik, pedig nem vagyok lilás, de a színek pigmentáltsága és harmóniája szuper. A körömlakkot nem muszáj ám a lábadon használni, én tegnap kentem fel, és ma a mosogatást is egész jól bírta a lakk. A B.U nem az én illatom, talán Tesómnak adom majd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az előző 2 baget már én is kihagytam, sosem örültem maradéktalanul a megvásároltaknak, a boxra viszont előfizettem, gondoltam, elég lesz nekem ennyi meglepetés csomag. Minőségileg egyébként tényleg rendben van a paletta, ha valaki szereti a lilát, teljesen kihasználható. Mostanában háttérbe szorult nálam a lakkozás, 2 Pixibox is körömlakkal van tele, de majd csak sorra kerül ez is, egyelőre biztosan a kézkörmökön. Én úgy voltam, hogy sorban a kezembe vettem a termékeket és közben csak arra gondoltam, hogy oké, ezt odaadom valakinek, ezt is elajándékozom, ebből nyereményjáték lesz....és maradt 2 termék, amit megtartok magamnak. Így eléggé rosszul jártam, de hát senki nem tartott puskát a fejemhez, hogy rendeljem meg.

      Törlés
  6. Szándékosan nem rendeletem meg ezt a baget, és szerintem jól tettem. A klasszikus, eredeti PIXI dobozt nagyon szeretem, de a legnagyobb kedvencem mégiscsak a Pure by PIXI.
    Ezeket a drogériás termékeket én nem emeltem volna le a polcokról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elcsábultam a szütyő láttán, de ez volt az utolsó. Így van, az original Pixi az, ami még ha kevésbé jó is, akkor sem csalódás. Pure-t még nem próbáltam, az arcomra szeretem alapos utánajárás után megvenni a termékeket, kézkrémből,testápolóból pedig annyi áll a szekrényben, hogy már több be sem fér...De egyszer biztosan teszek vele egy próbát.
      Én sem tudnék mondani most egy olyan terméket, amit magamtól megvettem volna.

      Törlés
  7. Én azt hiszem tavaly nyáron rendeltem legutoljára boxot és baget, a márkák alapján azóta soha nem tetszett egyik sem, és utólag mindig kiderül hogy jól tettem, hogy kihagytam. Korábban állandóan körömlakk volt benne, most állandóan fogkrém.. Személy szerint nekem nem szimpi, hogy mindig olyan dolog van benne, ami amúgy is van otthon, a fogaim pl. érzékenyek összvissz két féle fogkrém van, ami jó hatással van rá, tehát egyébként is ki lenne ez lőve. A mostani bag sem lett túl izgalmas. Mikor először láttam a márkákat, gondoltam h a Catrice-től biztosan beteszik az új korrektort vagy valami, de ez nagyon szegény lett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egy időben folyamatosan érkeztek a borzalmas színű lakkok :D Engem is a fogkrém bosszantott fel a legjobban (ez a 3. tubusom a Pixitől), már elnézést, de ennyi erővel egy csomag papírzsebkendőt, vagy egy adag folyékony szappant is betehettek volna, azt is ugyanúgy napi szinten használom....Nagyon számítottam a folyékony Carmouflage-ra, szerintem sokan örültek volna neki.

      Törlés

Iratkozz fel!