Mire jó a minta?

1:04


Semmire. Egy éve még minden bizonnyal, gondolkodás nélkül ezt a választ vágtam volna rá a kérdésre. Mostanra egy kicsit változott a véleményem, de az érzelmeim még mindig vegyesek, amikor csomagolás közben megpillantok egy-egy termékmintát.

Korábban, ha pl. valamelyik újság rejtett egy kis tasakos mintát, azonnal letéptem a ragasztóról, és dobtam is ki a kukába. Sosem használtam el a pár ml-es testápolókat, arckrémeket, gondolván, ekkora mennyiségből úgysem tudok semmilyen tapasztalatot leszűrni és legtöbbször amúgy sem a bőrtípusomnak megfelelő krémből állt még az a pár csepp sem.

Aztán amikor előfizettem a Pixiboxra, kiderült, hogy nem dobálgathatom el csak úgy a mintákat, mivel a doboz beltartalmának jelentős hányada csak abból áll. A tasakos kiszereléssel még mindig hadilábon állok, ugyan megőrzöm, de valahol a fiók legmélyén, elvétve bontok fel egyet-egyet, a tégelyes, kis üveges mintákat viszont már jobban értékelem, sőt, gyakran el is használom. De nézzük, mit gondolok a termékmintákról, kategorikusan (mert hogy nálam még ilyen rendszer is létezik):

Tasakos minták


Nem, nem, nem és nem. Csak abban az esetben elfogadható, ha valamire tényleg nagyon kíváncsi vagyok, de nem merem megvenni elsőre teljes kiszerelésben. Legszívesebben fejbelőném, aki ezt a fajta kiszerelést kitalálta, és azokat sem értem, akik szeretik, sőt gyűjtik, vadásszák ezeket (nem megsértődni, ez csak csak én egyéni meglátásom). Kezdjük azzal, hogy nagyon max. 2-3 használatra elég egy ekkora mennyiség. Ennyiből az esetek 99 %-ban semmilyen következtetést nem tudunk levonni, hacsak pl. egy testápoló nem fog meg  a különleges illatával, nem hiszem, hogy rohansz egyből a boltba megvenni. Emellett a tasakos minták élettartama rendkívül rövid, felbontás után 1-2 napon belül muszáj elhasználni, utána szigorúan eldobandó, de addig is, bárhogy záros le, orrán-száján folyik a beltartalom a nagyvilágba, vagyis a pipereasztalodra, összekenve mindent, amit csak a környezetében talál.

De hogy ne legyek ennyire gonosz, itt is vannak kivételek. A korai eladók annyira jó fejek, hogy nem csupán előszeretettel halmoznak el mintákkal, még arra is figyelnek, hogy a rendelésed alapján a bőrtípusodnak, vagy az érdeklődésednek megfelelő termék mintáját tegyék ajándékként a csomagodba. Így találtam rá pl. a kedvenc folthalványító krémemre, amit tényleg a minta hatására rendeltem meg, csupán 2-3 használat után.

Ezt a legutóbbi Wishtrend rendelésemhez küldték, csupa olyan termék, amit vagy már jelenleg is használok, vagy jó lehetne  a bőrömre. Azóta ebben a tasakban tárolom az összes mintámat.

A La Roche-Posay imád elárasztani bennünket mintákkal, egy játékon nyertem a pattanásos bőrre való Effaclar habzó arctisztítóból és a hozzá tartozó krémből, ha jól emlékszem 14-14 db mintát, de már 3 adag után is meg tudtam állapítani, hogy ez a termék nem nekem való, túl erős a bőrömnek. Nyilván jobban örültem volna olyan ajándéknak, amit el is használok, de legalább megmentett egy felesleges vásárlástól, mert hogy erősen gondolkodtam addig a termékcsalád kipróbálásán.

 Nem okozok meglepetést, ha elárulom, egyiket sem vettem meg teljes méretben...


Tégelyes, kis üveges minták


Egy fokkal jobb. Több használatra elég, mint a tasakos, meg tudod ítélni, tetszett-e a termék, megvennéd-e teljes méretben, praktikusabb a kiszerelés, könnyebben és veszélytelenebbül tárolható, adott esetben még utaztatható is. Nyaralni, ottalvós estékre mindig ilyen pici mintát viszek pl. micellás vízből, vagy arclemosóból, mert nagyon kevés helyet foglalt és annyi időre bőven elég is volt, örültem, hogy vannak ilyen mini termékeim is. Bárcsak minden mintát ilyen köntösbe bújtatnának! A parfümminta szintén hasznos, ha vágytál egy illatra, ezen le tudod mérni, kellemes-e magadon, de arra is szuper, hogy ne a nagy, törékeny üveg csörögjön a táskádban.

 A piros Bioderma nagyon hasznos, ha megégetem magamat főzés közben, a tusfürdő és a micellás víz mindig velem utazik, a Neogence hyaluronos szérum pedig pont elég lesz ahhoz, hogy eldönthessem, kell-e nekem egy komolyabb hyaluronos termék.


Utazó méretű termékek


Bár már  ki is növi a minta kereteit, azért említsük meg ezt a szintet is. Szerintem mindenki ezt a kategóriát értékeli a legjobban, természetesen nálam is ez a nyerő. Gyakran alig kisebb csak, mint a teljes méret, sokáig elég, bőven van időnk következtetéseket levonni a termékről, és még mindig kényelmesebb tárolni és utaztatni őket, mint a nagy flakonokat. A Batiste szárazsampon csak akkora helyet foglal el a táskámban, mint egy golyós dezodor,  a kicsi samponok, balzsamok pedig a fürdőszoba polcán takarítanak meg elég sok helyet.



Ami nem a fiók mélyén végzi:

A koreai ajaktintákra régóta kíváncsi vagyok, a BB krémeket szívesen tesztelem, az éjszakai maszkok mostanában különösen érdekelnek, a többiről pedig már említettem, miért tartom őket hasznosnak:)



Számomra pozitív és negatív élményt egyaránt nyújtanak a termékminták, olykor örülök nekik a csomagomban, máskor haszontalannak tartom a plusz kis ajándékot. Ti mit gondoltok róluk, szeretitek őket?

Ez is érdekelhet

2 megjegyzés

  1. A zacskós mintákat utálom. Folyik, világgá megy, ha elfelejtem egyből elhazsnálni, akkor mehet a kukába.
    A kis tégelyes, kis tubusos dolgokat viszont imádom. Mindig akkor veszek Clinique vagy Estée Lauder cuccot, ha adnak hozzá ajándékneszesszert. Szinte mindig van benne valamit, amit eztán nagyban is megveszek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek szerint hasonló véleményen vagyunk:) Igazából szerintem megtehetnék, hogy mindent tubusos, nem csak pár ml-es kiszerelésben adjanak, egyrészt nem hiszem, hogy emiatt mennének tönkre a cégek, másrészt nagyobb eséllyel ruházol be a teljes kiszerelésre, ha volt alkalmad normálisan letesztelni a terméket a minta segítségével, szóval nekik is megérné hosszabb távon...Plusz, a kis tasakokat simán csak kidobom, de a minitubusok a szelektívbe mennek, vagyis még környezettudatosabb viselkedést is eredményeznek :D

      Törlés

Iratkozz fel!