{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - A tökéletes társszerkesztő

9:35















Friss csatlakozóként az első VKP - bejegyzésem megírása nem kis feladat volt, de nagyon örülök, hogy részese lehetek ennek a kezdeményezésnek, és remélem, Nektek is tetszeni fognak majd ezek a posztok.

A Vigyázz!Kész!Posztolj! egy rendszeres, kéthetente esedékes, közös kis feladat bloggerek számára. A csoporttagok kapnak egy adott témát, amivel kapcsolatban ki kell fejteniük véleményüket, meglátásaikat, ezáltal jobban megismerik egymást és akár társaik olvasóit is. Amikor hallottam erről a csoportról, egyből nagyon jó lehetőségnek láttam, hiszen kezdőként nem könnyű bekerülni sem a bloggerközösségbe, sem pedig a köztudatba, a VKP viszont ehhez nagy segítséget nyújthat, nem mellesleg nagyon érdekes témakörök kerülnek terítékre.


Aktuális témánk nem más, mint hogy kit választanánk társszerkesztőnek a blogunkhoz. Ki az, akiben motivációt, húzóerőt, netán technikai segítséget látnánk? Nem csak magyar bloggerek közül választhattunk, hanem akár külföldi hírességet, tervezőt, szaktekintélyt, jóformán bárkit kijelölhettünk. Azt gondoltam, első VKP-feladatnak nem is lesz ez olyan egyszerű, hiszen annyi tehetséges, sikeres, elismert ember közül választhatok, rövid gondolkodás után azonban rájöttem, nem kell annyira messze mennem, hogy megnevezzem azt a két embert, akivel a legszívesebben dolgoznék együtt. Nézzétek el nekem, de nem tudtam választani közülük. Mindegyikük évek óta blogol, minőségi írásokkal jelentkeznek és méltán népszerűek.




Egyikük mindenképp Szandra, a Krémesen szép az élet blog (személyes kedvenc) szerzője volna, aki egy iszonyatosan közvetlen, frappáns, szókimondó, karakán nő, nagyon remélem, hogy egyszer személyesen is megismerhetem. Amellett, hogy szellemes bejegyzéseket ír, nagyon ért a sminkeléshez és a fotózáshoz, ebben a két dologban nagy segítségemre lehetne, mert jelenleg a blogom egyik nagy hiányossága az, hogy nem mindig sikerül minőségi fotókkal illusztrálnom a posztokat, a másik pedig, hogy nem készült eddig olyan bejegyzés, amelyben sminket mutatok be. Ráadásul, közös pont a vörös rúzs-mániánk.:)



A másik hölgy a kiváló angol tudása, és a kozmetikai összetevőkre vonatkozó szakértelme miatt lehetne nagyon értékes társszerkesztő, ő pedig nem más, mint Oh My Brush Viki. Bár a munkám során nap mint nap több idegen nyelvet is használok, azért nem mindig olyan könnyű rájönni az angol leírásból, mire is való egy-egy krém, vagy épp mire nem ajánlott, és habár mostanra talán már  mondhatni, rutinos INCI-analizáló vagyok, olykor előfordul , hogy utána kell néznem olyan összetevőknek, amikkel eddig még nem találkoztam, ez pedig eléggé időigényes feladat. Viki a koreai termékek és a különleges összetevők szakértőjeként híresült el, miatta kapott el engem is a láz, biztos vagyok benne, hogy együtt még sok-sok szuper ázsiai kozmetikumra bukkannánk.



Nem tudom, lesz-e esély valaha legalább arra, hogy egy-egy vendégposzt megjelenik tőlük a blogomon, de azt mondom, merjünk nagyot álmodni :) Addig is rengeteget tanulhatunk akár tőlük, akár más, sikeres bloggerináktól, érdemes odafigyelni, hogyan csinálják a nagyok!


Ez is érdekelhet

5 megjegyzés

  1. Viki az én képzeletbeli listámon is rajta lenne :-)

    VálaszTörlés
  2. Igényes, alapos, és sokat segítettek az általa megismert termékek a bőrömön. Megérdemli a szeretetünket:) Egyébként Szandráról is ugyanezeket tudom mondani :)

    VálaszTörlés
  3. Eleinte én is egykoron egy akkori barátnőmmel kezdtem blogolni. Egyébként én szerettem,hogy ketten vagyunk.
    Bár társszerőt nem tudnék hirtelen mondani. De pl Djkaty barátnőmmel remélem összejön már a közös projektünk. Örülök hogy a blogodra találtam. Visszaolvastam, nagyon igényesek az írásaid :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a kedves szavakat, örülök, hogy tetszenek a bejegyzéseim, nagyon jó érzés ezt egy gyakorlott és népszerű bloggertől olvasni! :) Én is követem már jó ideje az oldaladat, csak még kevés helyre vagyok feliratkozva (mostanában jövök csak rá, mennyire jó érzés, ha vannak feliratkozók) :)
      Sokszor nagyon örülnék, ha valaki befotózná helyettem a termékeket, mert ha nem túlzott nagyképűség ezt mondani, a fogalmazással sosem volt problémám, de a kreatív megjelenítés sajnos nagyon nem az én asztalom, pedig egy jól működő blognál kéz a kézben kellene, hogy járjon a kettő, de úgy vagyok vele, hogy majd csak alakul ez a része is. Az illusztráció és az arculat terén mindenesetre biztosan nagy segítség lenne egy társ,de a véleményemet már nem tudom, mennyire engedném befolyásolni általa....:)

      Törlés
    2. A fotók is jók szerintem. Nyilván ha az ember nem több százezres kamerát használ sokmindenben korlátozott. Én is most szeretnék venni egy Nikon 3200-at. A kreatív részét most igyekszem megismerni, hogy mire minőségi géphez jutok ne legyek full szerencsétlen:D de két és fél év blogolás kellett ehhez is. Úgyhogy szerintem bőven ráérsz. Meg nyilván sokunk bőre alatt nem pénz van. Ilyen kamerát venni pedig nem két havi félretett pénzt jelent. Jó amit csinálsz, ugyis sokat fogsz még ebben fejlődni. Köszönöm a kedves szavakat. Örülök hogy így gondolod. Mondjuk egyiknek sem tartom magam, de mindig jó érzés ilyet olvasni :) Talán tényleg van értelme annak amit kiadok a kezeim közül. Mondjuk én most már csak Faccen követek szinte blogokat. Ott többet vagyok jelen :)

      Törlés

Iratkozz fel!